A szex megöli az ihletet.

Nincs ebben semmi újdonság, minden jó dologgal így van. Az ember csak úgy tud igazán alkotni, amikor van benne valami, amit nem szeretne. Legyen ez feszültség, bánat vagy bármi, amit az alkotás által le tud vezetni, egyenesen bele a műbe. Persze boldogan és önfeledten is lehet alkotni, de az egy másik téma. Írni például nehéz úgy. A szexben az a más, hogy ott viszont kecsegtet valamivel és felnyitja a szemünk a gyönyör pillanatában, mi által sok minden értelmet nyer, de csak azért, hogy aztán néhány pillanat múlva újra bezáruljon a kapu.

Persze nincs két egyforma szex, de ha nagyon akarjuk, bele tudjuk gyömöszölni két kategóriába őket. Van a jó és van a rossz. Hiába van az a mondás, hogy a szex olyan, mint a pizza, azaz ha nem jó is jó, ez nem teljesen így van. Sajnos sokszor nem jó. Mert nem elég, hogy jók legyünk benne, meg a másik fél is, attól még hiányozhat a varázslat. Vagyis a kémia, ha tudományosabbak akarunk lenni. Ezzel nehéz előre számolni, mert minden élesben derül ki. Olyan ez, mint a zene. Hiába szedünk össze egy rakás tehetséges fazont, ha nincs köztük összhang, hiába profi a dolog, érezni fogjuk, hogy valamiért nem ragad el. Nem tudjuk pontosan mi a baj, de tudjuk, hogy valahol bujkál egy kisördög.

A szerelem kémia lenne? Nem kizárt. Nem kizárt, mert sokat lendíthet a dolgon. De mégis van jó szex szerelem nélkül. Akkor hol az igazság? Nem én leszek, aki megmondja, nem kell aggódni. Sokszor irigykednek az emberek azokra, akik végigdugják magukat az éveken, de bizton állíthatom, hogy nem sok irigyelnivaló van ebben. Ezt azt jelenti, hogy nem találták meg azt, akivel igazán jó. Vagy azt, hogy megtalálták mégsem lehetnek vele. Egyik opció sem olyan, amit irigyelni kéne.

Ne vess véget egy kapcsolatnak azért, mert ki akarod élni magad. Életed legnagyobb hibája lehet. Azért legyen vége, mert már nincs szerelem vagy, mert már nem jó, de ne várd a boldogságot az egyéjszakás kalandokban. Ne menekülj egy olyan világba, ami maga is menekülés. Az ilyen kalandok nagy része csak űrt hagy maga után és a szex része sem a legjobb.

Ha kimegyünk az éjszakába, ne azt keressük, akit csak megdugnánk, mert az csak tüneti kezelés. Persze a szerelmet sem lehet keresni, ez nem így megy. Csak azért menjünk, hogy jól érezzük magunkat, és megismerjünk érdekes embereket. Ha ezzel a hozzáállással indulunk neki sokkal jobbak lesznek ezek az éjszakák és nem fog annyi csalódás sem érni. Egy ideális világban így menne, de ez nem egy ideális világ. Mindenki a csodát várja, egy olyan csodát, amit csak egy este alatt nem lehet megélni. Viszont ha abbahagyjuk az ilyen képek kergetését, és élünk önfeledten, talán meg is találnak az ilyen pillanatok.

Szóval nem azt mondom, hogy ne szexeljünk. Igen is szeretkezzünk sokat, remek dolog az. Csak ne várjuk a csodákat. Azok váratlanul a legjobbak.