„…igen és ezért én az blabla pártra szavaztam, mert rengeteg dolog tetszett a programjukban. -  Á, én nem rájuk adtam le, de megértem a te nézőpontod is. A tegnapi meccset láttad? Mekkora gólt rúgott a…”


Ez az a beszélgetés, ami sosem történt még meg a világtörténetben, és nem csak azért, mert nincs blabla párt. Egyszerűen csak valami furcsa misztikus köd lengi körül a politikát, ami olyan dolgokat hoz felszínre az emberekből, amiket kevés más dolog képes. A honlapok nagy részén is előbb megengedett káromkodni a kommentekben, mint politizálni. Az emberek nem szívesen beszélnek erről, ha meg mégis, akkor sokkal inkább hasonlít egy újpesti és fradista eszmecseréjére a fociról, mint egy higgadt konyhai beszélgetésre.

De miért van az, hogy rengetegen érzelmileg kötődnek egy párthoz? Az egész már sokszor fiatalkorban elindulhat, amikor a gyerek megtudja, hogy a szülei melyik párthoz húznak. Akkor az mély nyomot hagyhat és bárki aki ellentmond, az a szülőket kérdőjelezi meg, és ez automatikus védekező reakciót szül. Az évek során ez a hatás enyhül, de mégis ott lesz kiindulópontnak. Árnyalja majd a képet, hogy épp kiről olvastunk jót az interneten, kiről láttunk rosszat a tévében, kiről állított valamit az egyik barátunk.

Szép lassan az egészet inkább az érzelmek döntik el, mint a tények. De mégis, hogyan dönthetnék el a tények? Mindent nem fogunk elolvasni vagy megnézni, és így nagyjából a szerencsén múlik, hogy épp mely hírek jutottak el hozzánk. De még ha valahogy képesek is lennénk szinten tartani magunkat napról napra, úgy is ki tudja, hogy mi az, ami igaz és mi az, ami sosem jutott napvilágra és így nem is tudhatunk róla. Egyszerűen lehetetlen mindent megtudni, így a töredékinformációk részleteiből próbáljuk kitalálni, hogy mégis mi az igazság. Már persze, ha ki akarjuk és még nem lett elegünk az egész politikából, ami valljuk be, könnyen előfordulhat. Biztos vannak olyanok, akik négyévente végigolvassák a pártok programjait mielőtt belépnek a szavazófülkébe, de nem hiszem, hogy sokan tartoznak ebbe a csoportba.

Szóval mi sem vagyunk okosabbak, mégis sokan rosszallóan tekintenek a másik emberre, ha mást vall. Nem nyeli le senki, vagy ha mégis akkor ott marad egy kis szálka, ami bökdös egyeseket. Mert jó gyerek ő, csak arra szavaz. Miért arra szavaz? Lehet nem is olyan jó gyerek. Még az is lehet, hogy nem ismersz valakit, de megtudod kivel szimpatizál és már jönnek is a sztereotípiák. Így lesz a politikából egyfajta furcsa rasszizmus.

Ezért nehéz objektívan beszélgetni a dologról, már ha van e fajta szándékunk. Akkor is védjük az igazunk és támadjuk a másokét, amikor erre nincs szükség. Még az is lehet, hogy ugyanazon a véleményen vagyunk, csak máshogy fogalmazódik meg bennünk. Amúgy, ha alapítanánk egy pártot rendes programmal, akkor ki dönti el, hogy az bal vagy jobb oldali? Főleg, ha mindkettő értékrendszeréből vinnénk bele egy kicsit. Ha lenne ilyen, sokan nem tudnák hova tenni, még kiindulópont sem lenne, így inkább csak legyintenének rá.

Szóval a végén inkább megtartjuk magunknak a véleményünk, mert elég egy kis utalás az egyik félre és máris elvesztettük a másikat. A politika így marad tabu. Megvan a véleményünk, de inkább megtartjuk magunknak, azzal a pár érvel együtt, amink van. Akármit mondanánk, valakinek úgyis van ellenérve, vagy olvasott valamit, ami cáfolja az egészet. Ki tudja, melyik igaz. Ha van egy mindent egyszerre tudó isten, akkor ő talán tudna dönteni. De mi nem vagyunk azok, így marad az a pár morzsa, ami eljutott hozzánk keverve jó sok szubjektivitással.

Így marad számunka a politika inkább vallás, mint tudomány.