Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Top 10 magyar rocksztár

10. Lukács László

Ha tíz-húsz évvel hamarabb készül a lista sokkal előkelőbb helyen szerepelne, de manapság már lejtmenetben van a Tankcsapda. Hiába igazolt hozzájuk Magyarország egyik legjobb gitárosa, már csak árnyékuk önmaguknak és ez rá is kihatással van.

9. Pásztor Anna


Kevés ember tud olyan jól kommunikálni a közönséggel a színpadról, mint Anna. Egy igazi őstehetség ebben a tekintetben. Még úgy is szívesen nézem őket, hogy otthon nem hallgatom a számaikat, élőben viszont kihagyhatatlanok és ezt nagyban köszönhetik Pásztor Anna átütő erejének a színpadon. Nem rég valamelyik zenés tehetségkutatóba ment zsűrizni, ami nem annyira menő, úgyhogy ezért van kissé lejjebb a listán.

8. Lovasi András

Lukács Lacival ellentétben Lovasinak sikerült méltósággal megöregednie (nem mintha öreg lenne). Abban a nem túl népes csoportban van a zenészeken belül, akiknek több évtized alatt is sikerült hitelesnek és mérvadónak maradni.

7. Modor Tibi

A kis hazánk legzseniálisabb provokátora és görbe tükre. Blogja már gyakorlatilag mindenkit magára haragított és minden modorosságot kifigurázott. Nem csoda, hogy sokan nem tudják hova tenni, hisz sokszor olyan zseniálisan tart görbe tükröt még a görbe tükörnek is, hogy aki nem figyel még néha komolyan is veheti, amit ír.

6. A Belga teljes csapata

Őket nehéz külön választani. Ők az a zenének, ami Modor Tibi a társadalomnak. Ilyen szintű elvetemültséget sajnos ritkán látni itthon, épp ezért méltó helyük van ezen a listán. Művészi szinten űzik a baromsággal kevert társadalomkritikát.

5. Fluor Tomi

Ő talán Magyarország legmegosztóbb embere. Imádják utálni. Mégis nehéz lenne vitatni, hogy szinte minden sikeres, amihez nyúl. A legjobb marketingeseket megszégyenítően adja el magát és ezt sokan rossz néven veszik. De amíg tud nevetni az egészen, addig az ő térfelén van a labda.

4. Puzsér Róbert

Kevés ilyen karakteres és értelmes ember jutott az itthoni médiának, úgyhogy egyfajta modern Ludas Matyiként rombolja porig a sekélyes magyar celebek világát, hol kívülről, hol belülről hekkelve meg azt. Végre újra műsort kapott a Jazzyn, sokunk örömére.

3. Beck Zoltán

Bár az elején sokan csak egy Kispál utánérzésnek csúfolták a 30Y-t, már senki sem vitathatja létjogosultságukat. Elég zseniális albumot leraktak már az asztalra, hogy ezt a skatulyát maguk mögött hagyják. Beck Zoli meg tényleg egy ízig-vérig rocksztár alkat és hihetetlen intelligens is. Semmi allűr, minden nyilatkozata szimpatikus és szerény. Öröm hallgatni.

2. Papp Szabi

Ő a klasszikus rocksztár. Menő, ahogy énekel, menő ahogy él, menő ahogy nyilatkozik. Egyszerűen minden pórusából árad a hitelesség és lazaság. És persze a menőség. Még sok ilyen karizmatikus zenész kéne a magyar könnyűzenei világba.

1. Kovács Krisztián

Nehéz hová tenni a Fish! énekesének személyét. Kissé bunkónak és flegmának tűnhet, de hamar rájön az ember, hogy ennél azért jóval többről van szó. Kétségtelenül a magyar zenei színtér legeredetibb figurája, nehéz nem imádni. Méltó a lista első helyére.

7 Tovább

8 tévhit a nőkről

Aki szép az buta, aki csúnya az okos

Ez minden modorosság királya, amikor a nőkről van szó. Nehéz komolya fejjel végighallgatni egy erről szóló érvelést. Általában a megkeseredett vesztesek unásig használt frázisa ez, amivel saját balfaszságukat próbálják jobb színben feltüntetni. Odamennek valami bunkó szöveggel a nőkhöz, aztán csodálkoznak, hogy el lesznek küldve. Aztán még nekik áll feljebb, ez mindig így van.

Az igazság persze, hogy vannak buta lányok, akik szépek, de a csúnyák között is legalább annyi van belőlük. Ők szegények nem sokból gazdálkodhatnak. Bár az a véleményem, hogy sosem baj, ha egy ember buta. Engem sokkal jobban zavar, ha valaki gonosz vagy rosszindulatú. Sokkal jobban kedvelek egy egyszerű és lassú embert, aki kedves, mint egy éles eszű seggfejet. Másfelől meg tényleg vannak okos nők, akik nem túl vonzóak, de a szép és okos keresztmetszetében is rengetegen van. Szóval hajrá, lehet keresgélni. Az persze más dolog, hogy aki ezt a közhelyet komolyan gondolja, az maga is ostoba és nem véletlen nem lesznek rá kíváncsiak az értelmesebb nők.

Nincs férfi-nő barátság

Ez a közhely valahonnan a ókorból maradt ránk, és ahogy a bibliában, úgy ebben is máig hisznek egyesek. Nyilván van, aki felett olyan szinten átvette az irányítást a farka, hogy az bedugná bárkibe, aki kicsit is kedves hozzá, de azért szeretném hinni, hogy a férfiak egy része értelmesebb ennél. Egy kiegyensúlyozott ember (főleg ha még párkapcsolata is van mellette), nem akar minden vonzó nőt megdugni. Tudom, sokaknak ez újdonság. Van olyan, hogy az ember nem akar a másiktól testi dolgokat, van hogy el se tudja képzelni párkapcsolat szintjén az egészet, de attól még lehet jóban (akár két vonzó ember is).

A férfi-nő barátság olyan, mint a női orgazmus. Akinek nem sikerült még sosem elérni, úgyis azt állítja, hogy olyan igazából nem is létezik.

Aki sok sráccal volt az kurva

Már abba belefájdul a fejem, ahogy le kell írnom címnek. Ez a hozzáállás a férfitársadalom legnagyobb képmutatása. Ami a férfiaknak büszkeség, a nőknek szégyen. Annyira abszurd dolog az egész, hogy felesleges is érvelni ellene. Abból jöhet, hogy a nők a szerelem, a férfiak a szexek számára szoktak inkább féltékenyek lenni, ezért nehezen tűrik, ha ők sokadikok. Én sokkal előbb lennék egy tapasztaltabb nővel, mint egy szűz lánnyal, aki pánikrohamot kap egy pénisz láttán, majd egész szex alatt halottnak tetteti magát, mert fogalma sincs róla, hogy ő is aktív szereplője kéne legyen az aktusnak.

Nyilván van egy szám, ami felett már a legliberálisabb egyének is megrázzák a szemöldökük, de igazából még az sem olyan nagy tragédia. Ha ezt szereti, csinálja. Nem bánt vele senkit. Sőt.

A nőknek otthon a helye

Ez is egy régi maradványnézet. Elmúltak azok a korok, amikor a nők dolga szülés, gyereknevelés és házimunka háromszögében mozgott. Olyan magától értetődőnek tűnik, pedig a BME-n volt olyan tanárom, aki hétvégente előadást tartott arról, hogy a nőket amúgy nem kéne iskoláztatni sem. Én sem hittem el. Ha valaki dolgozni akar, hagy dolgozzon, ha valaki otthon nevelné a gyereket, azt is nyugodtan tegye. De ne a társadalom döntsön helyette.

Csak a méret számít

Röviden és tömören: nem. Nyílván itt is vannak preferenciák, de hát nekünk is vannak bizonyos szempontjaink, ami alapján eldöntjük, hogy vonzó-e számunkra az adott nő. Nekik is lehetnek kedvelt méreteik vagy formáik, de nem kell félni, ez messze nem nyom annyit a latba, amennyire ezt az önbizalom hiányos pasik szeretik hinni. Nem az a lényeg mekkora, hanem hogy hogyan használjuk.

A nő is tehet az erőszakról

Ezt már kitárgyaltuk, de itt újra meg kell említenem, mert valakinek máig nem jutott el az agyáig. Attól, hogy valaki vonzó és még van képe ezt valami szexis ruhával tetőzni még nem tarthatjuk ezért őt is bűnrészesnek az erőszakban. Ez az egész hozzáállás olyan szégyen, hogy én szégyellem magam, amikor ilyeneket hallok. Aki képes erőszakra, az hadd ne védekezzen azzal, hogy de hát a nő kivágott ruhája kisebbíti az ő bűnét. Még paródiának is szomorú, hogy ilyen bárkinek eszébe jut.

Minden jó nőnek pasija van

Ez a megkeseredett téveszme egy olyan út velejárója, ami hosszú távon magányba vezet. Nem kell feladni, nem kell mást okolni. Rengeteg szép és okos nő van, aki csak arra vár, hogy valaki végre meghódítsa őt. Mindenki szingliként kezdi, csak van, hogy lekésed. Ez nem azt jelenti, hogy nincs ezer másik, aki még ott van valahol.

A nők a kigyúrt, pénzes pasikat szeretik

Félek bármit is írni, mert a gyúrós társadalom sértődékenyebb, mint a feministák. Pedig nem lehet elmenni szó nélkül emellett sem. A szálkás izmok menők és vonzóak, a felfújt izmok nem azok. Lehet szépíteni, de akárhány csajt megkérdeztem, egy sem cáfolt rá erre. Persze biztos van, aki azt szereti, nem vitatom, de legalább annyian szeretik a sörhasat is. Bár igazából minden ilyen külsőség másodlagos, hisz a nők sokkal jobban vonzódnak az intelligenciához és a humorhoz. A pénzes dolog meg ugyanúgy nem állja meg a helyét. Mindig lesznek sekélyes emberek, de nem kell rögtön egy egész nemre általánosítani.

És akkor én ki is egyeznék azzal, hogy ez a mondat legyen az egész cikk tanulsága.

0 Tovább

Mondatok, amiket nem szeretsz hallani szex közben

  • Nem baj, ha a volt pasim nevén szólítalak közben?
  • Nem, nem unom, csak kicsit álmos vagyok. Hosszú napom volt, mert…
  • Szeretnélek jobban megismerni mielőtt jobban belemennénk. Mesélj az anyukádról!
  • Áá, ne is törődj vele, már régóta ott van az a kiütés.
  • Egy kicsi szünetet tudunk tartani? Nagyon szeretem ezt az Agymenők részt.
  • Nem azt mondtam, hogy kicsi, csak az eddigi pasijaimnak nagyobb volt.
  • Én azért jobban szeretném, ha az a leszopáshoz is felhúznád az óvszert. Biztos, ami biztos.
  • Várj, lehet mégsem vettem be a fogamzásgátlót.
  • Nem szóltam volna? Mindegy most már elkezdtük, tizenötezer lesz.
  • Térdelj le, imádkozzunk előtte egyet.
  • Mi lenne, ha ezt a vibrátort most neked is feldugnánk?
  • Most inkább én leszek felül, mert kicsit hányingerem van fekve.
  • Ezt fel kell vennem, bocs. Halló… Nem, mesélj csak…
  • Berakok egy kis Eddát, az mindig hangulatba hoz.
  • Ez így nem lesz jó, én csak a banános ízűt szeretem.
  • Azért tűnhet furcsának, mert pár hónapja még pénisz volt ott.
  • Légy szíves halkabban, az anyám bármelyik pillanatban itt lehet.
  • Igen kamera, ne aggódj nem rakom fel sehova.
  • Ajaj, ez a pasim lesz, úgy látszik mégsem maradt a haverjainál. Mi? Hát nem kérdezted.

  • Most már feleségül kell venned, remélem ez tiszta!
  • Ez teljesen normális, én mindig sírok szex közben.
  • Fúú basszus, holnap lejár a bkv bérletem. Ja, semmi. Folytasd csak.
  • Inkább majd én befejezem magamnak.
  • Mi lenne, ha mégis elmennénk zuhanyozni előtte?
  • Rendes kutya, ne is figyelj rá, csak lökd kicsit arrébb.
  • Hétre fejezzük be, kezdődik a Barátok Közt.
  • Mi lenne, ha inkább holnap megismételnénk? Most nem vagyok hangulatban.
  • Be kell vallanom valamit. Te leszel az első. Hát mert az igazira vártam.
  • Nyomunk egy szelfit az instagramra?
  • Most már lassan aludhatnánk, holnap korán kelek.
  • Megjön a lakótársam lehet szívesen beszáll. Ja nem, fiú.
  • A szemembe néz, ha kérhetem.
  • Amúgy egész hangos szoktam lenni, amikor élvezem.
  • De legalább kisebb boxerbe is belefér, nem?
  • Mi ez a grimasz? Muszáj ilyen fejet vágnod?
  • Hát igen a pushup meg pár zokni csodákra képes. Azért jó, nem?
  • Ne menj a mosdóba, inkább a számba vizelj.
  • Nem baj, ha közben facebookozom?
  • Mégis csak bontsuk meg azt az utolsó bort.
  • Te amúgy először csinálod? Ja nem, csak kérdezem.
  • Most már biztos vagyok benne, hogy leszbikus vagyok.

0 Tovább

Ezért fogyj le!

Eljött az elfogadás kora. Mindenki szép, mindenki úgy tökéletes, ahogy van. Ez egy nagyon szép kezdeményezés, és szükség is volt rá, de most jött el az a kor, amikor kezdünk átlendülni a túlzás terepére. Nem lehet semmit mondani anélkül, hogy ne sértenénk meg valakit. Mindig politikailag korrektnek kell lenni, mindenre figyelni kell.

Nem lehet nem észrevenni a trendet, amit a túlsúlyos (a dagadt már sértő) nők indítottak el, miszerint ez teljesen természetes, mindenki szeresse magát, ahogy van. Kezdjük azzal, hogy nem szép dolog a másikon gúnyolódni, és mindig lesznek kivételek (hormonzavarosak), de unalmas mindig a kivételekre hivatkozva magjában elfojtani egy érvelést. Nem, nem mindenki gyönyörű, nem mindenki vonzó, hiába akarják elhitetni ezt velünk. Ők is tudják, mi is, mégis mindig szépen kell mosolyogni.

Szóval, ha valaki elhízott nem biztos, hogy a bátorítás a legjobb módszer, hogy de így is gyönyörű vagy. Egy kis elégedetlenség sokszor hasznos lehet, mert ez viszi előre az egyént, ez viszi előre a világot. Ha mindig mindenki elégedett lenne azzal, ami van, akkor nem haladnánk sehova, és még most is postát kéne használni email helyett. Ha valaki el van hízva kezdjen el tenni ellene. Sportoljon, egyen egészségesen vagy fogadja el, hogy lesznek emberek, akiknek nem vonzó ez. Nem kell csodálkozni. Nem kell megmagyarázni mindenkinek, hogy ő igenis vonzó, mert nem. Ez inkább annak tűnik, hogy önigazolást keresnek a lustaságukra.

Félreértés ne essék, a csont sovány modellek legalább annyira taszítóak, de van egy középút a kettő között. Nem is olyan vékony ez vonal, sok szint van az egészségtelenül sovány és az egészségtelenül dagadt végletek között. Másfelől meg ez nem csak a nőkre vonatkozik, a férfiaknál sem menő a sörhas, hiába paskolják büszkén, hogy ők mackósak.

Persze van, akinek az a vonzó, ha valaki óriási széltében is. Ez nem baj, de hadd mondhassuk egy nőre, hogy nem vonz minket pusztán azért, mert dagadt. Ne kelljen ezért pironkodni, és más kibúvókat keresni. Rám is mondhatják, hogy ezért vagyok hülye és ezért ronda, nem fogok megsértődni. Lehet nem is tehetek róla, de hát nem kényszeríthetünk senkit arra, hogy elfogadja a hibáink. Nem szép gonosznak lenni persze, de attól még kifejezheti nemtetszését. Itt is van a kettő között elég sok dolog.

Legyen annyi a tanulság, hogy ne csodálkozzon senki, hogy ha a férfiak inkább azt a nőt választják, aki ad magára legalább egy kicsit. Néha még kapnak is pár megjegyzést az irigykedőktől, miszerint csak a kutya szeret csontokkal játszani és szinte szégyelljék magukat, amiért nem lusták. Mindenki érezze jól magát a bőrében, ne kelljen senkinek se szégyellni a testét. Ez szép üzenet.

De a lustaságot se kezdjük el idealizálni.

5 Tovább

A kommentelők 17 fajtája

Az első

Első! Lol

Becsülendő a kitartása és fáradhatatlansága, amiért sosem unja meg az elsőzést. Korán kell, mindig résen van. Amint új posztot lát valahol rögtön ráveti magát és beírja az a mágikus egy szót. Ha sikerül nyom róla egy printscreent, kinyomtatja és kirakja a dicsőségfalra. Ha nagyon modern lehet egy blogot vezet eredményeivel. Egyszer konferenciát tartottak volna 2008-ban egy bostoni hotelben, de sajnos kudarcba fulladt, mert már a bejáratnál tömegverekedés alakult ki amiatt, ki lépjen be először.

A szakértő

Talán kötekedés, de a cikk mindjárt az elején hazugsággal indít. Azt a mondatot a fekete lyukakról gondoljátok újra. Amúgy meg kár volt évekig kutatni a dolgot állami pénzen, én előre tudtam, hogy ez lesz. Nyilvánvaló volt, hogy a húrelmélet nem alkalmazható erre, nem jártak gimibe? Én már ott tudtam. Inkább a kórházakra kellett volna fordítani ezt a pénzt.

Ő az, aki a faforgácsolástól kezdve a húrelméletig mindenhez ért. Ha csak fél füllel hallott valamit is bizton állítja. Lehet még az se kell, elég ha ő valami csavaros oknál fogva szimplán úgy gondolja. Akkor az igaz. Kész, pont. Hiába kutatnak éveket a tudósok éjt nap alá téve és teszik közzé az eredményt egy szép napon. Ő meglátja azt és már tudja, hogy hülyeség, mert egyszer négyest kapott biológiából egy röpdolgozatra. Nem érdemes vele vitatkozni.

A nyelvtan náci

Ki írta ezt a cikket? Téged ezért fizetnek? Tele van hibával! Luxus lenne egy helyesírás ellenőrzőt lefuttatni mielőtt kirakjátok? Hogy előtt mindig vessző és a lódarázst is egyben írjuk. Komojan vicc, ami itt megy.

Minden cikket bemásol a wordbe, hátha az észrevesz valamit, amibe beleköthet. De az is lehet, hogy erre külön programja van. Nem bírja ki, szólni kell a vessző miatt, különben hogy néz majd tükörbe? Néha erőt vesz magán és kibírja komment nélkül, de aztán este két óra forgolódás után feladja, felkel és megírja azt a hozzászólást. Utána már alszik, mint a tej.

A csinálj jobbat

Mindenki aki szidja, csináljon jobbat! A kommentelés az megy!!! Csináljatok jobbat és utána pofázzatok!!4! Csak irigy gecik vagytok mind!

Nehezen tudja feldolgozni, hogy nem mindenkinek tetszik, ami neki. Nem tudja felfogni, hogy szidhatja más. Méghozzá semmirekellő kommentelők azok, miközben az ő sztárját ezrek imádják. Ez így hülyeség, gondolja és jól meg is mondja. Aki nem tud jobbat csinálni az nem ugathat. Nyilván mondanom sem kell, hogy hány sebből vérzik ez az érvelés. Talán legbelül valahol ő is tudja.

A nosztalgikus

Nem értem a mai fiatalokat, bezzeg régen a zenéhez még hangszer kellett. Emlékszem még, hogy estünk be két kannás után az EDDA koncertekre és ordibáltuk a Kölyköd voltamot!!! Azok voltak az idők, manapság már bárkiből sztár lehet.

Ő nem csak az interneten ilyen, élőben is ugyanezt szajkózza. Amíg fiatal volt még lépést tartott a világgal, de az egyszer csak elszaladt mellette. Még az sem biztos, hogy öreg. Egyszerűen csak szarul érzi magát és hiába érezte magát pár éve is szarul, az évek megszépítették összes dolgot, amire emlékszik. Ezért minden, ami akkor volt az jó. Az nem zavarja, hogy akkor meg azokat szidta, visszasírva egy még régebbi időt. Azt az egyet elfelejtette.

A like koldus

Like, ha te is 2015-ben hallgatod ezt!

A lélektana nagyon hasonló az elsőzőéhez, csak ő lusta gyorsan kommentelni és lusta bármilyen értelmes mondandót leírni. Ezért inkább állít valamit, ami mindenkire igaz, és lájkot kér érte, ha rád is. Mindig lesz pár ember aki eleget tesz ennek. Valószínűleg nagyon egyedül érzi magát. Minden egyes lájkolót külön megnéz facebookon és magában már a barátjának is tartja.

A személyeskedő

Az anyádat, azt! Megtudhatnám, hogy te mit raktál le az asztalra, hogy itt szidod? Ünnepelhetnek a panel prolik, hogy kikerült egy főtahó közülük a címlapra! Már az első sorból kiderült, hogy egy hülye az író, semmi több.

Ő nem veszi a fáradtságot, hogy érdemben reagáljon egy cikkre, ő ösztönből kommentel. Te egy hülye vagy! Te mit tettél le az asztalra? Ilyen és ehhez hasonló frázisokkal tudatja a világgal, hogy óriási pánikban van, mivel nem tud értelmes érvet felhozni. Így inkább a személyed támadásába kapaszkodik, utolsó szalmaszálként. Ha kettő ilyen egymásnak feszül, akkor különösen kifinomult anyázás kerekedik ki belőle.

A spammer

Nagyon jó videó! Gyönyörű alakja van a hölgynek. Te is ilyen alakra vágysz? Csak kattints ide!

Ők azok, akiket egységesen utál az egész internet, de mivel nem haltak ki, arra kell következtetnem, hogy van, aki rájuk kattint. Azt viszont mindig is nehéz volt elképzelni, hogy különösen jó hatásfokkal működjön ez a rendszer, szóval nem tudom mennyi pénzt kapnak érte, de nyilván nem ebből gazdagodnak meg. Ázsiában van akinek ez a fő állása, sőt már programok is vannak erre. Miattuk kellett bevezetni a világ egyik legborzasztóbb dolgát: a captcha-t. A reklámokat túlélem, de ez utóbbi bűnűket sosem fogom megbocsájtani.

A CAPS LOCKER

EL SEM HISZEM! KOMOLYAN NEM ÉRTEM, HOGY HIHETITEK EZT EL!!!! EMBEREK, ÉBRESZTŐ!!! A VILÁGVÉGE KÖZELEG, ITT VAN A KAPUBAN!!!!!!

Ők vagy kezdő internetezők, vagy éppen nagyon megmondják a frankót. A fura, hogy bár rengetegszer láttunk már ilyet, még mindig kicsit más, kicsit ordibáló hangsúllyal olvassuk fel magunkban. Akármi is legyen a céljuk vele, nagyjából az ellentét érik el. De komolyan, ki tud egy caps lockos hozzászólást komolyan venni?

Az ostoba

Nem támadnak meg minden nőt, nem erőszakolnak meg minden nőt. Azonban amikor megtörténik a nő felelőssége ugyan olyan fontos, mint hogy ki támad, miért, mikor ...

Túl sokat nem kell tudni róla, túl sokat nem is lehet. Egyszerűen butaságot ír. Lehet még fiatal, lehet már öreg, de az is lehet, hogy egyszerűen tényleg ilyen buta. Ha kedvességgel párosul, akkor teljesen megbocsájtható, de ha arroganciával, akkor abból születhetnek a legrosszabb fajta kommentek. Vannak bizonyos alfajai is. Ilyenek, akik minden cikkhez tudnak valami rasszista színezetet keverni. Vagy például ki ne ismerné azokat, akik lépten, nyomon mindenben a politikát látják. Még az idő is amiatt rossz.

A troll

Még szép, hogy a nők nem kapnak ugyanannyi fizetést ugyanazért a munkáért. Örüljenek, hogy dolgozhatnak, én azt sem engedném!

Olykor nehéz megkülönböztetni a szimplán ostoba emberektől, de egy kis gyakorlattal könnyen megtanulható. A troll csak azért ír, hogy vitát keltsen és közfelháborodást. Ebből meríti az erejét, ez élteti. Reagálni ugyanúgy kell rájuk, mint az ostobákra: sehogy.

A nagymama

Érdekes és elgondolkoztató cikk volt, köszönöm. Tisztelettel, Romhányi Jánosné Kovács Olga

Ők mindaddig nagyon aranyosak amíg nem a saját unokájuk facebook oldalára kezdenek el hozzászólásokat gyártani. Ott sokszor kiborul a bili. Amúgy teljesen ártalmatlanok és baromi kedvesek. Még ha nem értenek egyet is illedelmesen közlik ezt veled. Mindenki példát vehetne róluk.

A felháborodott

Te értelmi fogyatékos szarkupac! Csak a butaságodat és tudatlanságodat bizonyítod az ilyen írásokkal! Te mit tudsz felmutatni az életben? Én "izomagyú" gyúrós vagyok, villamosmérnöki diplomával, angol-magyar tolmács igazolvánnyal és jópár bajnoki címmel a hátam mögött. Sporttársaim nevében követelem, hogy kérj elnézést azért a sok hamis szarért, amit összehordtál!

Ezt például pont én kaptam (ahogy több a cikkben szereplőt). Én tényleg tudok hülyeségeket írni, szoktam is biztos. Az internet az ilyen hely, mindenki azt ír, amit akar a saját blogjára, még ha az nettó baromság is. Kár emiatt agyvérzést kapni. Legyintsünk csak, legyünk mi az okosabbak. Ha mindenhova kommentelnénk, ami hülyeség, sosem lenne nyugtunk. Szóval, aki könnyen felkapja a vizet az ne használja az internetet, mert káros lesz az egészségére. Ha meg mégse bírjuk ki, írjunk nyugodt, higgadt és tárgyilagos stílusban a posztolónak, ami mögött egy félszájas mosoly sejtetik. Az úgy sokkal megalázóbb. Ha idegesek leszünk, vesztettünk.

A regisztráló

Ez volt az a poszt, amit elolvasva úgy döntöttem regisztrálok komment írás céljából, a motivációt megköszönöm a poszt "szerzőjének". Álljanak itt Márai Sándor szavai a "formákról" a poszt szerzőjének "gondolataival" szemben…

Sokáig megbújnak, de egy szép napon eljön egy cikk, amikor nem bírják tovább magukban tartani és be kell regisztrálni. Ezt tudatják is veled, így adva nyomatékot az észrevételnek. Az ilyen hozzászólók után kapjuk az év végi milliós bónuszokat a blog üzemeltetőjétől.

Az olimpikon

Nekem 2 van. Szerintem 1-2 gondolat inkább vicces, mint komoly, de sok benne az igazság! Aki megsértődik ezen, az gondolja át újra:)

Ő az, aki nagyon ritka. Olyan ritka, hogy nagyjából négyévente van egy ilyen. Városi legendák sok blogger szemében, mert van, akinek még nem volt dolga ilyennel. Nem veszi túl komolyan a cikket, nem sértődik meg még akkor sem, ha őt is érinti. A sorok közé lát és még az iróniát is észreveszi (ez felettébb ritka). Ha vitatkozol vele, még az is megtörténhet, hogy meggyőzöd, vagy beismeri az igazad. Habár ez a típus a legritkább, önmagát mindig mindenki ennek gondolja.

A vicceskedő

Irónia?! Az az ország, ahol ironokat gyártanak?! Ironman?! Vasember?! Terminátor?! Szétlőni, megszállni, bekebelezni! Mindent vissza!!! MONNYONLE!!! ;-)

Ő vicces. Szerinte. Mások szerint már kevésbé. Kicsit mi érezzük magunk kínosan helyette. Ő mindenki vicceskedő rokona, akinek élőben mindig vágunk egy kényszermosolyt. Viszont van egy másik, fajta komment: a tényleg vicces. Ez a legjobb fajta, ezért olvassuk el a hozzászólásokat, ezért vezették be sok helyen a pontozást/lájkolást, mivel egy tényleg vicces kommentnél kevés szórakoztatóbb dolog van a világon.

A késő

Annyit azért még hozzáfűznék, hogy nem délen, hanem északon jellemző ez. Továbbá…

Ő jön minden előbbi típus után. Már vége a csatának, csendes a táj, sehol egy lélek. Sokszor évekkel később téved fel egy amúgy már nem üzemelő blog ősrégi cikkére, és töri meg hosszú esztendők csendjét. Ezek azok a hozzászólások, amiket már senki sem lát rajta kívül. Utánuk csak a csend marad.

5 Tovább

A Szabadnőműves

blogavatar

egy rocksztár naplója

Utolsó kommentek