Azt gondolnánk, hogy érvelni sem kéne mellette, de valamennyire sajnos mégis szükséges. Amúgy is itt a tavasz és ilyenkor a hormonok is megbolydulnak. Mégis sokan nem csinálják, bár mindkét nem képviselői szeretnék, miért lehet ez? Pedig a szexnél kevés jobb program van. Remek szórakozás, boldog lesz tőle az ember, egészséges, mozgunk is valamennyit és mindennek a tetejében teljesen ingyenes. Kevés ilyen jó kombináció létezik a szabadidő eltöltésére.

Ha nagyon gyakorlatiasak akarunk lenni, akkor kezdhetnénk azzal, hogy növeli a boldogságérzetet, a tűrőképességet, oldja a stresszt és ellazít, edzi a szívet és jótékonyan hat a vérkeringésre, valamint kiegyensúlyozottabbak leszünk pszichikailag is és erősítjük az immunrendszerünk is közben. De ez csak száraz tudomány, a lényeg, hogy baromi élvezetes.

Mégis vannak, akik azt vallják, hogy a házasságig várni kell. Nem, ez nem romantikus. Egy jó kapcsolat alapja a jó kémia, amit csak úgy deríthetünk ki, hogy megvan-e, ha ágyba bújunk. Házasság után már késő ennek hiányára rájönni, és amúgy is miért várnánk. Ha valakik tényleg kibírják addig, akkor rögtön gyanús lesz ennek a hiánya. Egy párkapcsolat szex nélkül olyan, mint egy fesztivál koncertek nélkül. El lehet lenni, de hamar megunjuk, és akkor már inkább olyanra menne az ember, ahol az is van. Igazából mindegy is, hogy mit mondok, mert aki szerint normális dolog kivárni, az nem fog hallgatni az érvekre, se a saját szükségleteire. Ugorjunk is.

Sok nő fél attól, hogy ribancnak tartanák, miközben a férfiakat büszkeséggel tölti el, ha minél nagyobb a számuk. Egyik sem túl egészséges hozzáállás. Azért szexeljünk, mert szeretnénk, ne azért, hogy büszkélkedhessünk vele. Ne tartson vissza az, hogy mások mit gondolnak. Ha mi is vágyunk rá és a másik fél is, akkor mégis mi akadályoz meg bennünket? Senki másra nem tartozik a dolog, ne törődjünk a véleményükkel, az esetek nagy részében csak féltékenység szüli azt. Nem lesz attól egy nő ribanc, ha nem csak a komoly párkapcsolatain belül élvezi ezt a dolgot. Azokra a nőkre sütik rá ezt a jelzőt, akik ugyanúgy a mennyiségre mennek, mint sok férfi, és pont azok bélyegzik meg ezáltal őket, akik igazából semmiben sem különbek. De még az sem nagy bűn igazából, ha egy ideig így megy a dolog, kinövi mindenki egy idő után. Ez legyen egy ember legnagyobb bűne.

Rengeteg férfi és rengeteg nő csinálná nap, mint nap, mégsem teszik. Nem találják egymást, vagy csak félnek, hogy mi lesz a következménye. Pedig a szex nem olyan misztikus, hogy így kelljen tekinteni rá. A szex egy teljesen normális dolog, amit nem kell szégyellni, ha élvezünk. Csináljuk este, csináljuk reggel, csináljuk kettesben, csináljuk többen, csináljuk otthon, csináljuk a szabadban, csináljuk kikötözve, csináljuk a takaró alatt, mindegy igazából. A lényeg az, hogy minden fél élvezze azt. Minden mást felejtsünk el.