Jó étvágyat!

Várj, várj. Még megrágom, lenyelem. Köszönöm. Még a következő falatot a számba se vettem, de már jön az újabb. Köszönöm. Lehetetlen így rendesen enni, és amúgy is miért kell minden arra járó embernek elmondani ezt? Ha nem lenne jó étvágyam, most nem ennék. Nincs szükségem jókívánságokra egy ebéd elfogyasztásához, csak szeretném kussban megenni a kajám, nem kell hozzá áldás. Ide se nézz, sétálj tovább.

 

Az ajtó

Előre kell engedni a nőket itt, előre kell menni ott. Tényleg olyan fontos ez? Egyenlőség meg minden, de ez mégis megmaradt, pedig csak egy ajtó. Tökmindegy ki ér be az épületbe egy másodperccel hamarabb és már a kocsmák sem rejtenek akkora veszélyt, hogy előre kelljen menni. A kocsiajtót sem mi nyitjuk már, a széket sem húzzuk ki, mindenki meg tudja oldani magának. Amerikában még a ló túloldalára is átestek, mert van aki ezért már perel szexuális zaklatás címszó alatt.

De itt még bunkóság nem figyelni. Szarakodjunk inkább, hiába állok a liftajtó előtt, félre kell húzódni, hogy a hölgyek előbb bemehessenek. Már rég bent lenne mindenki, de még a sorrend alakul épp ki. Vagy amikor két férfi áll az ajtó két oldalán. Te gyere! Nem gyere csak! Na gyere! Csak utánad! Pedig ez csak egy ajtó, aki közelebb van az essen túl az egészen, nem kell az időhúzás. Bemegyek én, figyeld. Hoppá, erre nem számítottál.

 

Köszönéskényszer

Nem fontos állandóan köszönni mindenkinek. Bejön a munkahelyre és minden blokknak odaköszön, majd ugyanezt hazafelé is. Úgy érzi fontos mindenkit üdvözölni egy több száz fős munkahelyen, miközben a tizedét sem ismeri. Köszön kint az épület előtt, köszön reggel a kávézóban is. Azt sem tudod ki ő, csak azért ismerős az arca, mert állandóan köszön. Ugyanez az általános helyzet a liftekben, beszállás hello, csend és búcsúzás. Tényleg nagyon fontos. Nem bírnám ki nélküle.

 

Egészségedre!

Igen tüsszentettem, kit érdekel? Mit foglalkozol vele? Nem lehetne ilyen apróságokkal nem törődni? Már nem lehet egy tisztességeset prüszkölni anélkül, hogy ne kelljen megköszönnöm valakinek a dolgot. Ez olyan, mint az ásítás, böfögés, fingás. Így működik az ember, nem kell erre külön illem. Ha beteg az ember télen, vagy allergiás külön öröm egész nap a jobbulást és egészségedrét hallgatni. Meg sem hallod inkább egy idő után. Hapci – egészségedre – köszönöm. Hopp még egy, hapci – egészségedre – kösz. Hapci – egészségedre. Be lehet fejezni, nincs dolgod?

 

Magázás

Tudom a tisztelet jele, persze. Miért is tisztelem? Ja igen, mert öreg vagy mert magas beosztású. Nyilván ez nem jelent semmit, öreg bárki lehet, azzal még nem jár szükségszerűen a bölcsesség. A másikhoz meg mi közöm, nem az én főnököm. A megbecsülést ki kell érdemelni, és ha valakit annyira tisztelek, akkor nem ezzel fogom bizonyítani. Ennél sokkal értelmesebb módok is vannak a kimutatására. Aki normális, úgyis felajánlja a tegezést, legalább is ez a tapasztalatom. Ideje lenne végleg elhagyni ezt a megkülönböztetést. Ne így kelljen tisztelegni.

A legrosszabb az, aki fent hordja az orrát, és szinte kéri, hogy őt magázzák. Már csak azért sem fogom, ki vagy te? Bezzeg te mindenkit letegezel, nem is kell fiatalabbnak lennie, elég ha lejjebb van ranglétrán. Nem vagy szimpatikus, nem ismerlek, te is letegeztél, úgyhogy ne haragudj. Micsoda bunkóság, tudom. De aki ilyeneken háborog azt nem tudom tisztelni, ez meg ugye a tisztelet jele, szóval…