Utáljuk, hogy korán kel kelni. Frusztráltak leszünk, ha hosszú a sor a boltban. Aggódunk a péntek esti randi miatt. Bosszankodunk, hogy vécé mellé is ment egy kis pisi, pedig ha van olyan dolog, amire nem lehet felkészülni, akkor az a duplasugár. Morgolódunk, ha a főnök megint nem becsüli meg a munkánkat. Szomorúak vagyunk, ha egyedül maradunk. Mérgesek vagyunk, ha bunkó velünk a pincér. Letörtek leszünk, ha kikap a csapatunk. Feladjuk a reményt, ha sokadjára sem sikerül.

Pedig elég este az égre bámulni és ott van az igazság. Nem, nem istent kell keresni, egy másfajta válasz rejtőzik ott. Egy olyan hely, ami mellett a világunk legnagyobb problémái is nevetségesen jelentéktelen apróságoknak tűnnek. Nem számítanak, szinte nem is léteznek. Hát még a mi kis hétköznapi bajaink.

Felnézünk és azt hinnénk végtelen, pedig jelenlegi tudásunk szerint sem az. Van legalább 78 milliárd fényév az egész, ami számunkra igazából mégis egyenlő a végtelennel. A Naptól a fény idáig nyolc és fél perc alatt jut el, pedig az sincs túl közel. Ha mi is ilyen gyorsan tudnánk utazni, akkor is szerény százezer év kéne, hogy belássuk a galaxisunkat. Már az is felfoghatatlan nagy tér, pedig ez csak egy galaxis, és van még legalább 125 milliárd másik. Ezek olyan méretek, amit emberi ésszel nem lehet felfogni, és akkor ott van még egy másik tényező.

 

 

Az idő. Miközben frusztráltak leszünk öt perc várakozástól, jusson eszünkbe, hogy a világegyetem nagyjából 14 milliárd éve keletkezett. 5 milliárd éve alakult ki a Napunk, és 600 millió éve kezdett kialakulni a többsejtű élet, két és fél millió éve meg maga az ember és mindössze 12 ezer éve beszélhetünk a civilizációnk kezdetéről. Ha a világegyetem egy bolygó lenne, akkor mi azon egy pillanat alatt megszülető, majd elhaló aprócska kis sejt lennénk csak, és azon belül is csak egy-egy kis kvark vagyunk. Arányaiban még annyi sem igazából, de nem tudok kisebbet mondani. Persze majd ezt is megcáfolják egyszer, mert ki tudja biztosan meddig lehet bontani a dolgokat. Nehéz nem beleszédülni abba, ha mondjuk azt feltételezzük, hogy mindkét irányba végtelen sokáig mehet a dolog, úgyhogy inkább ne is feltételezzük.

Na de mi volt az idő előtt? Vannak rá teóriák, viszont nyílván senki sem fog biztosat mondani. Ott van például a húrelmélet, ami szerint a térnek sokkal több dimenziója van, amik közül néhány összefonódása indította el azt a folyamatot, amitől a világegyetemünk kialakult. Ez már a tudósoknak is egy homályos terület, nem hogy nekünk, egyszerű halandóknak. Ki tudja évek múlva mi lesz a legújabb felfedezés, és ki tudja azok majd megközelítik-e a valóságot. Mindenesetre kevés érdekesebb dolog van ennél, és talán sosem tudjuk meg mennyivel összetettebb és szerteágazóbb a világ annál, mint amit a már önmagában izgalmas és feltérképezetlen galaxisokban milliárdjaiban sejthetünk.

Persze a mi világunk sokkal korlátoltabb, mi be vagyunk zárva egy bolygóra, egy városba, egy irodába. Nem old meg semmit, ha ezen merengünk. Nem lesz kész a jelentés holnapra és a rezsi kitermelésében sincs hasznunkra. Mégis talán nem árt néha emlékeztetni magunk, hogy sokkal több van odakint, mint amennyit látunk és meg is szakadhatunk, nem tudjuk a legkisebb mértékben sem befolyásolni az egészet. Akkor mégis mi értelme? Mit csináljunk? A válasz nagyon egyszerű. Élvezzük, és lehetőleg élvezzük anélkül, hogy másokat ebben akadályoznánk. Ennél értelmesebben nem nagyon lehet eltölteni azt a pár pillanatot, amit életnek ismerünk.

Aztán egyszer ezt is meg fogják cáfolni, nem kell félni.