A Szabadnőműves

Azt gondolnánk, hogy érvelni sem kéne mellette, de valamennyire sajnos mégis szükséges. Amúgy is itt a tavasz és ilyenkor a hormonok is megbolydulnak. Mégis sokan nem csinálják, bár mindkét nem képviselői szeretnék, miért lehet ez? Pedig a szexnél kevés jobb program van. Remek szórakozás, boldog lesz tőle az ember, egészséges, mozgunk is valamennyit és mindennek a tetejében teljesen ingyenes. Kevés ilyen jó kombináció létezik a szabadidő eltöltésére.

Ha nagyon gyakorlatiasak akarunk lenni, akkor kezdhetnénk azzal, hogy növeli a boldogságérzetet, a tűrőképességet, oldja a stresszt és ellazít, edzi a szívet és jótékonyan hat a vérkeringésre, valamint kiegyensúlyozottabbak leszünk pszichikailag is és erősítjük az immunrendszerünk is közben. De ez csak száraz tudomány, a lényeg, hogy baromi élvezetes.

Mégis vannak, akik azt vallják, hogy a házasságig várni kell. Nem, ez nem romantikus. Egy jó kapcsolat alapja a jó kémia, amit csak úgy deríthetünk ki, hogy megvan-e, ha ágyba bújunk. Házasság után már késő ennek hiányára rájönni, és amúgy is miért várnánk. Ha valakik tényleg kibírják addig, akkor rögtön gyanús lesz ennek a hiánya. Egy párkapcsolat szex nélkül olyan, mint egy fesztivál koncertek nélkül. El lehet lenni, de hamar megunjuk, és akkor már inkább olyanra menne az ember, ahol az is van. Igazából mindegy is, hogy mit mondok, mert aki szerint normális dolog kivárni, az nem fog hallgatni az érvekre, se a saját szükségleteire. Ugorjunk is.

Sok nő fél attól, hogy ribancnak tartanák, miközben a férfiakat büszkeséggel tölti el, ha minél nagyobb a számuk. Egyik sem túl egészséges hozzáállás. Azért szexeljünk, mert szeretnénk, ne azért, hogy büszkélkedhessünk vele. Ne tartson vissza az, hogy mások mit gondolnak. Ha mi is vágyunk rá és a másik fél is, akkor mégis mi akadályoz meg bennünket? Senki másra nem tartozik a dolog, ne törődjünk a véleményükkel, az esetek nagy részében csak féltékenység szüli azt. Nem lesz attól egy nő ribanc, ha nem csak a komoly párkapcsolatain belül élvezi ezt a dolgot. Azokra a nőkre sütik rá ezt a jelzőt, akik ugyanúgy a mennyiségre mennek, mint sok férfi, és pont azok bélyegzik meg ezáltal őket, akik igazából semmiben sem különbek. De még az sem nagy bűn igazából, ha egy ideig így megy a dolog, kinövi mindenki egy idő után. Ez legyen egy ember legnagyobb bűne.

Rengeteg férfi és rengeteg nő csinálná nap, mint nap, mégsem teszik. Nem találják egymást, vagy csak félnek, hogy mi lesz a következménye. Pedig a szex nem olyan misztikus, hogy így kelljen tekinteni rá. A szex egy teljesen normális dolog, amit nem kell szégyellni, ha élvezünk. Csináljuk este, csináljuk reggel, csináljuk kettesben, csináljuk többen, csináljuk otthon, csináljuk a szabadban, csináljuk kikötözve, csináljuk a takaró alatt, mindegy igazából. A lényeg az, hogy minden fél élvezze azt. Minden mást felejtsünk el.

Kezdjük az elejéről, nem sietünk...

Már az étteremben tudhattam volna, hogy baj lesz, de valamiért nem akartam belátni, úgyhogy sokadjára is belementem a játékba. Látom, hogy valami nem stimmel, érzem legbelül, de csak elhessegetem a sejtést, azt remélve, hogy biztos rosszul értelmezem a jeleket és az elejtett félmondatokat. Meg sem hallom inkább. De az ilyet sem lehet örökké húzni, egy idő után be kell ismerni, hogy ez nem fog működni, és az a legfurcsább, hogy tényleg elég pár szó és egy kósza reakció, amiből rögtön rájövünk, ha nem nekünk való a másik fél. Nem kell több. Persze lehetsz valakivel így is, de nem érdemes, mert van elég olyan ember a világon, akinél nem kell szemet hunynod, és akkor miért ragadnék olyan mellett, aki így csak az időmet rabolja attól, hogy megtaláljam azt, aki ő kéne, hogy legyen.

Most viszonylag sokáig bírtam, hisz már nála voltunk. Még a cipőmet vettem le, mire ő a mosdóban is volt, hogy rendbe szedje magát. Az ilyen sokáig szokott tartani, viszont legalább lesz időm körülnézni, gondoltam. Viszonylag kis lakás, és egész újnak tűnt. A konyha és a nappali egy helység, de még így sem mondanám tágasnak. A legfurcsább az egészben, hogy olyan rend van, mintha sose lakott volna itt senki, csupán azért lett berendezve, hogy készítsenek pár képet az IKEA katalógushoz. Reméltem, hogy lesz sör a hűtőben, de így utólag visszagondolva nem tudom, mit gondoltam. Külön vécét nem találtam, ő meg úgy tűnt örökre bevette magát a mosdóba, úgyhogy nem volt mit tenni, a mosogatóba kellett pisálnom. Persze nem vagyok én vadember, eresztettem utána egy kis vizet.

Nem mondom, hogy sokáig volt bent, de elég nagy üstökös szakértő lettem néhány cikk és a wikipédia segítségével, mire végre belépett a nappaliba. Azt a mosolyt villantotta rám, amit a nők akkor szoktak bedobni, amikor egy olyan mosolyt várnak cserébe, amit azt jelenti, hogy valamit észrevettünk. Jelen esetben gondolom nagyon kicsípte magát, de inkább a logikám segített ezt kikövetkeztetni, mint a vizuális ingerek. Mosolyogtam, biztos ami biztos. Innentől viszonylag szó nélkül eljutottunk egyről a kettőre. Feltéve, ha az egy a nappali és a kettő egy kanapé. Már épp kezdte kigombolni a nadrágomat, amikor hirtelen elhúzódott és megálljt parancsolt a mutatóujjával.

- Előre szögezzünk le pár dolgot – kezdte abban a hanghordozásban, amitől általában megőszül pár hajszálam – Én nem vagyok olyan lány, érted. Nem fogom a számba venni, engem nem lehet ilyenekkel megalázni. Továbbá…

Kezdte volna, de torkán akadt a szó, amikor felálltam és begomboltam a nadrágom. Eljött az a pont, ami után már nem lehet tovább szemet hunyni. Nem csak azért, mert az ilyen ostoba nők miatt alakul ki a férfiaknál az impotencia, hanem mert egyértelműen nem illünk egymáshoz. Még egy este erejéig sem. Szóval akkor minek húzzam az időm. Hogy elmulasszam az értetlenséget az arcán, kifele menet neki is összefoglaltam a helyzetet azzal, hogy bocsánat, de nekem erre nincs időm.

Kilépve az utcára megremegett a testem, ahogy átfújt a hideg szél. Elindultam szélnek háttal, arrafelé úgyis van egy jó hely, ahol mindig van valami ismerős arc. Most sem kellett csalódnom. Ott volt egy gyerekkori jóbarátom, egy Luca nevű kis vidám csaj. Mint kiderült épp valami céges összejövetelt tartottak ott és már kissé illuminált állapotban volt a banda, kivéve egy Eszter nevű lány, aki feltűnően csendes és visszafogott volt. Egy rövid beszélgetés fényt derített arra, hogy ez azért lehet, mert még új a vállalatnál és nem nagyon ismer senkit. Ez közös volt bennünk, úgyhogy én voltam a mankója. Elmesélte, hogy van egy hatéves kisfia és egy élettársa, akivel együtt él. Róla már nem beszélt annyira szívesen, így az sem derült ki, hogy vajon ő e az apuka is. Valami különös félelem árnyéka vetült a szemeire, amikor a srácról beszélt, így inkább nem is firtattam.

Néhány óra múlva megjelent az illető és viselkedésével kissé árnyalta azt az árnyékot, amit megvillanni láttam. Rendezett egy kisebb jelenetet, hogy miért nem jött már haza, és magával rángatta megszeppent lányt.

...kitalálod ki ez a szereplő? Ki hát, nem nehéz. Nade…

A kisfiú elméletileg a nagyszülőknél volt aznap este, úgyhogy nem igazán értettem ezt a felháborodást, de hát mi közöm van hozzá. Éjjeli háromkor értünk haza Lucával, akinek nem volt kedve a város másik végébe hazataxizni ilyenkor, így végül nálam aludt. Legalábbis ez volt a terv, de helyette hajnalig dumáltunk a régmúlt idők dicsőségéről.

Azokról az időkről, amikor még kis pisis gyerekek voltunk és nem volt semmi problémánk. Remek trió volt a miénk. Luca, Márk és én egy kis faluban a világ végén. Amikor Márkra terelődött a szó hirtelen szomorú csend lopta be magát a szobába. Luca szakította meg egy perccel később.

- Nekem is hiányzik. – mondta nyugodtan, de tőlem csak egy bólintásra tellett. Hiába telt el annyi év, még mindig nem tudtam teljesen elfogadni. Másnap mire érte jött a férje, már nagyban reggeliztünk és a napsütés visszacsempészte a vidámságot is a csevegésbe.

...remélem már magadhoz tértél. Nem? Sebaj, azért folytatom. Van még időnk...

Teltek a hetek, de a szél még mindig hideg késként fújt át a kabátom hátán esténként. Egy szerdai napon benéztem Lucához a munkahelyen, mert megbeszéltük, hogy valamikor együtt ebédelünk majd. Amíg vártam rá a recepción összefutottam Eszterrel, aki most talán még csendesebb és visszahúzódóbb volt, mint azon az estén. Mintha zúzódások lettek volna az arcán, de a smink miatt nehéz volt ezt biztosra mondanom. Amikor kérdeztem, hogy ugye minden rendben ő csak lesütött szemmel helyeselt miközben a cipője orrát nézegette.

Az ebéd közben rákérdeztem Lucánál is, mire ő csak egy nagyot sóhajtott és elmesélte, hogy bár Eszter nem szeret beszélni róla, valami nagyon nincs rendben feléjük. Többször jelenik meg hegekkel és zúzódásokkal, mint azt egy irodai munka indokolná, de sehogy sem lehet belőle kihúzni a dolgot, úgyhogy egy idő után már inkább nem is kérdezték a dolog felől.

...gondolom, te tudnál róla mesélni. Ne félj, lesz még lehetőséged...

Épp vártam valakire a Deákon és egy politikus plakátját bámultam jobb híján. Sehogy sem tudom megérteni ezeket a hirdetéseket. Rárakják a fejük, a nevük és a pártjuk logóját. Ennyi. Nem tudom megfejteni, hogy ez hol kéne, hogy meggyőzzön engem. Legalább valami viccet ráírhatnának, mert ez így baromi kevés. Ahogy ezen méláztam, egy félénk női hang szólított meg. Eszter volt az egy nagy bevásárlószatyorral a kezében. Egy rövid illedelmes csevegés után felajánlottam, hogy meghívom egy kávéra a szemben álló kocsmában. Nem nagyon akart kötélnek állni, de nagyon meggyőző tudok lenni, ha akarok. Amíg elment a mosdóba lemondtam a találkozót. Mire helyet foglalt már nem tudtam tovább kerülni a témát, meg kellett kérdeznem.

- Mik ezek a sérülések? Van egy tippem, és szerintem te is tudod mi az. – kezdtem annyira óvatosan amennyire tőlem telik. Féltem, hogy megsértődik, de ehelyett csak némán bámult maga elé.

- Nem minden az, aminek látszik. – suttogta szinte félve

- De ez az, ugye?

- Lehet. – adta meg magát idejekorán, és újból a kocsma kövét kezdte el bámulni.

- Akkor miért nem… - kezdtem volna kérdezni, de meglepő hevességgel szakított félbe

- Nem lehet, nehogy azt hidd, hogy olyan egyszerű – nézett egyenesen a szemembe – Egyedül nem tudnám eltartani és felnevelni. Ez az ára. Próbáltam, de nem ment. El kell tűrnöm. El kell – folytatta volna, de megcsuklott a hangja – Köszönöm a kávét, most mennem kell – szedte össze magát végül, és kiviharzott a kocsmából. Én meg ott maradtam, egyedül a gondolataimmal. Túl sok válaszom, amúgy sem lett volna.

...de komolyan, mit mondhattam volna? Ha? Á, kezdesz ébredezni, remek. Jól figyelj!

Ahogy az éjszakai Dunán megcsillanó fényeket bámultam az erkélyről, eszembe jutott régen mekkora élet volt a lakásban. Hárman-négyen is laktunk itt annak idején, de van aki külföldre vette az irányt, van aki meg már boldog családapa valahol a külvárosban. Csak én maradtam itt. Nem mondanám, hogy magányos vagyok, de néha akkor is zavar a csend, ami az új lakótársam lett az évek során. Hirtelen tudtam, mit kell tennem, a telefonért nyúltam és mire Lucát hívtam, már az utcán is voltam. A hetek óta először szemből fújt a szél, de végre nem volt olyan fagyos a lehelete.

Egy óra múlva már egy nagy barna ajtón kopogtattam Budapest másik felében. Már majdnem feladtam, mire végre kinyílt az ajtó. Eszter állt mögötte olyannyira értetlen arckifejezéssel, ami hirtelen engem is elbizonytalanított. Mintha az elmúlt pár óra gondolati és érvei csak egy kisgyerek álmodozása lett volna arról, hogy az élet nem olyan bonyolult, mint aminek a felnőttek állítják be. Mindig minden rendben lesz, csak nevetni kell azokon, akik túlbonyolítják.

- Te meg mit keresel itt? – szakította meg a hirtelen jött érzelemhullámomat.

- Érted jöttem. Nyugi, nyugi. Hadd magyarázzam meg.

- Nem lehet, bármikor itt lehet. – nézett idegesen jobbra-balra a folyósón.

- Nem számít, én sem egyedül jöttem, csak hallgass meg!

...ezután elmondtam neki a tervet, amit el sem akart hinni először, de Luca itt volt és megnyugtatta szerencsére. Aztán jöttél te, mint valami idegbeteg, ezért le kellett, hogy üssünk. Bocsánatot nem fogok kérni, ha megbocsájtasz. Szóval…

Hosszú órák teltek el, mire újra otthonról nézhettem a Dunában visszaverődő fények játékát. Rég öntött el ekkora melegség, rég éreztem ennyire, hogy a helyes úton vagyok. Pedig sokszor tűnt úgy, hogy végleg magam mögött hagytam, de most valahogy tisztán látom a dolgokat. Évek óta először. Eszter lépett mellém, rám mosolygott. Hálás mosoly volt.

- Hogy köszönjem meg? – kérdezte, ahogy összébb húzott magán egy pulcsit, hogy ne fázzon.

- Még ne köszönj semmit, mert lehet, hogy elviselhetetlen lakótárs leszek. Sőt szinte biztos.

- Nem hiszem el. – fordította oldalra a fejét

- Majd meglátod. Válasszátok azt a hálószobát, amelyiket szeretnétek. Van még kettő az enyémen kívül. Egyik elhagyatottabb, mint a másik. De ha élhetek egy javaslattal, legyen a tőlem messzebb lévő, tudod elég hangos vendégeim szoktak néha lenni. – mosolyogtam, mire elnevette magát. Még nem láttam nevetni, és ahogy láttam inkább a lelkéről leeső súlyok váltották ki, mint az, amit mondtam. Még el is pityeredett kicsit, úgyhogy megöleltem. – Minden rendben lesz.

- De… - kezdte volna

- Semmi de, mindent elintézünk, te ne aggódj többet. Soha többé nem kell látnod. – bíztattam és láttam, hogy annyi mindent mondana, de csak egy szó hagyta el a száját.

- Miért? – suttogta bátortalanul, de meghatódva

- A kérdés inkább az, miért ne?

...aztán megmutattam neki a lakást, mielőtt lefektette aludni Andrist. Aranyos fiú, kurvára szerencse, hogy nem a te fiad, mert akkor sok jogi bonyodalom lenne. Így legalább ezt is megússzuk. Szóval ezután visszajöttem ide, mint te is látod. A fiúk szemmel tartottak addig, de nem sok szükség volt rá, mert a szuszogáson kívül nem sok dolgot csináltál az elmondásuk alapján. Hé hé, én nem próbálkoznék azzal. Az a minimum, hogy végighallgatsz. Beismered? Azt kérdeztem beismered-e? Na, ne kelljen még egyet… Te akartad. Aú. Nekem is fájt, nézd itt a mutatóujjamnál már vérzik is. Szóval vissza a tárgyra. Beismered? Be? Sokkal jobb, látod beszélgethetünk őszintén is. Kezdem én. Békén hagyod, nem keresed őket és ha véletlenül meglátod az utcán Esztert elindulsz az ellenkező irányba. Nem túl nehéz szabály, ugye? Nagyon jó... Dehogy akartunk megölni, hol élsz te? Valami Tarantino filmben? Nem, nem. De azt ugye te is belátod, hogy kevés undorítóbb dolog van, mint védtelen nőket verni az gyerekük szeme láttára. El sem tudom képzelni, hogy mit gondol egy magadfajta állat. Tényleg nem. Rád nézek és rosszul vagyok… Hogy? Nem értem, hangosabban... Hát persze, most nem vagy olyan kemény. Na de figyelj csak kissé meguntam ezt a beszélgetést, eléggé egyoldalú. Viszont mielőtt elmegyek, megmutatom milyen a másik oldalon lenni, rendben? Ne húzódj el, állj fel! Most légy férfi, na nehogy elsírd magad. Kezdhetjük?

„…igen és ezért én az blabla pártra szavaztam, mert rengeteg dolog tetszett a programjukban. -  Á, én nem rájuk adtam le, de megértem a te nézőpontod is. A tegnapi meccset láttad? Mekkora gólt rúgott a…”

Ez az a beszélgetés, ami sosem történt még meg a világtörténetben, és nem csak azért, mert nincs blabla párt. Egyszerűen csak valami furcsa misztikus köd lengi körül a politikát, ami olyan dolgokat hoz felszínre az emberekből, amiket kevés más dolog képes. A honlapok nagy részén is előbb megengedett káromkodni a kommentekben, mint politizálni. Az emberek nem szívesen beszélnek erről, ha meg mégis, akkor sokkal inkább hasonlít egy újpesti és fradista eszmecseréjére a fociról, mint egy higgadt konyhai beszélgetésre.

De miért van az, hogy rengetegen érzelmileg kötődnek egy párthoz? Az egész már sokszor fiatalkorban elindulhat, amikor a gyerek megtudja, hogy a szülei melyik párthoz húznak. Akkor az mély nyomot hagyhat és bárki aki ellentmond, az a szülőket kérdőjelezi meg, és ez automatikus védekező reakciót szül. Az évek során ez a hatás enyhül, de mégis ott lesz kiindulópontnak. Árnyalja majd a képet, hogy épp kiről olvastunk jót az interneten, kiről láttunk rosszat a tévében, kiről állított valamit az egyik barátunk.

Szép lassan az egészet inkább az érzelmek döntik el, mint a tények. De mégis, hogyan dönthetnék el a tények? Mindent nem fogunk elolvasni vagy megnézni, és így nagyjából a szerencsén múlik, hogy épp mely hírek jutottak el hozzánk. De még ha valahogy képesek is lennénk szinten tartani magunkat napról napra, úgy is ki tudja, hogy mi az, ami igaz és mi az, ami sosem jutott napvilágra és így nem is tudhatunk róla. Egyszerűen lehetetlen mindent megtudni, így a töredékinformációk részleteiből próbáljuk kitalálni, hogy mégis mi az igazság. Már persze, ha ki akarjuk és még nem lett elegünk az egész politikából, ami valljuk be, könnyen előfordulhat. Biztos vannak olyanok, akik négyévente végigolvassák a pártok programjait mielőtt belépnek a szavazófülkébe, de nem hiszem, hogy sokan tartoznak ebbe a csoportba.

Szóval mi sem vagyunk okosabbak, mégis sokan rosszallóan tekintenek a másik emberre, ha mást vall. Nem nyeli le senki, vagy ha mégis akkor ott marad egy kis szálka, ami bökdös egyeseket. Mert jó gyerek ő, csak arra szavaz. Miért arra szavaz? Lehet nem is olyan jó gyerek. Még az is lehet, hogy nem ismersz valakit, de megtudod kivel szimpatizál és már jönnek is a sztereotípiák. Így lesz a politikából egyfajta furcsa rasszizmus.

Ezért nehéz objektívan beszélgetni a dologról, már ha van e fajta szándékunk. Akkor is védjük az igazunk és támadjuk a másokét, amikor erre nincs szükség. Még az is lehet, hogy ugyanazon a véleményen vagyunk, csak máshogy fogalmazódik meg bennünk. Amúgy, ha alapítanánk egy pártot rendes programmal, akkor ki dönti el, hogy az bal vagy jobb oldali? Főleg, ha mindkettő értékrendszeréből vinnénk bele egy kicsit. Ha lenne ilyen, sokan nem tudnák hova tenni, még kiindulópont sem lenne, így inkább csak legyintenének rá.

Szóval a végén inkább megtartjuk magunknak a véleményünk, mert elég egy kis utalás az egyik félre és máris elvesztettük a másikat. A politika így marad tabu. Megvan a véleményünk, de inkább megtartjuk magunknak, azzal a pár érvel együtt, amink van. Akármit mondanánk, valakinek úgyis van ellenérve, vagy olvasott valamit, ami cáfolja az egészet. Ki tudja, melyik igaz. Ha van egy mindent egyszerre tudó isten, akkor ő talán tudna dönteni. De mi nem vagyunk azok, így marad az a pár morzsa, ami eljutott hozzánk keverve jó sok szubjektivitással.

Így marad számunka a politika inkább vallás, mint tudomány.

Ma már bárki, bárhol és bármikor felpattanthat a világhálóra és kedvére szörfözhet. Ez a második otthonunk, egy párhuzamos világ, amiben teljesen máshogy működünk. Mivel nem kell hozzá engedély, bárki jegyet válthat. A baj csak az, hogy néhány embernek nem való ez a közeg.

Az interneten –velem egyetemben- bárki leírhatja a hülyeségét. Bármiről véleményt alkothatunk és akármit állítunk, lesz valahol egy másik írás, ami éppen az ellenkezőjét mondja. Ez nem baj, sőt akár jó dolog is lehet. El kell fogadni, hogy valakinek merőben más az elképzelése egy témáról. El is érkeztünk az első embertípushoz, akinek nem való az internet. Ők azok, akik könnyen felháborodnak. Felháborodnak, hogy ha valaki olyat ír, ami nem egyezik a véleményükkel vagy az értékrendjükkel. Még nagyon keresniük sem kell, minden nap szembe jön velük valami, amiért billentyűzetet ragadhatnak és vadul gépelhetik, hogy az nem úgy van. A legtöbbjük minden témában szakértő, és ezt alá is támasztják pár eltúlzott állítással. A legsúlyosabb eset, ha már az iróniát sem értik és arra is ugranak. Az már tényleg menthetetlen. Pedig az internet nagy részének megvan az a jó tulajdonsága, hogy tele van iróniával. A lényeg, hogy egy értelmes ember, nem háborog az interneten, mert felesleges szélmalomharc. Csak legyint egyet és nem olvassa többet az adott oldalt, többet nem lehet tenni. Nem is érdemes.

A másik típus, akinek vigyázni kell a hiszékeny fajta. Az internet nagy része hazugság, baromság és olyan kétes állítások halmaza, ami még kétesebb forrásokból táplálkozik. Nem szabad hinni neki. Mindig kétkedni kell és nem hinni el minden okosnak tűnő dolgot. Bár a legtöbbször még okosnak sem kell tűnni, hogy bedőljenek egyesek. Lehet ez egy egyszerű fogyókúrás cikk, vagy valami leleplezés. Esetleg egy összeesküvés-elmélet, amiknek a nagy része tényleg nettó hülyeség, de eléri azt az érzetet, hogy te most be lettél avatva valami nagy titokba. Nem lettél, nehogy elhidd.

A legveszélyesebb mégis az az internetben, hogy észre sem veszed és felemészti az összes idődet. Pótcselekvés lett, és órákat el lehet tölteni rajta úgy, hogy másnap egy percre se emlékezz az egészből. Elhiteti veled, hogy még ezt meg azt meg akarod nézni, pedig semmi szükséged rá. Valahogy mégis bedőlsz neki újra, meg újra. Nem kiegészíti az életed, hanem meghatározza azt. Azt sugallja, hogy nélküle nincs is élet és el sem tudod képzelni régen mivel töltötték az emberek az idejüket. Pedig remekül megvoltak nélküle, biztos forrásból tudom.

Nem kell félreérteni, nem azt mondom, hogy az internet nem egy rohadt jó dolog, mert igazából az. Csak nem tanultuk meg helyén kezelni, hisz ha tényleg csak annyit töltenénk rajta, amennyit érdemes, akkor fele ennyit sem lógnánk itt. Az internet igazából a XXI. század legaddiktívabb drogja.

Persze az a cikk is nettó hülyeség, egy szavát se hidd el.

Ezzel a cikkel csak a baj lesz. Mivel nem élteti a nőket, azt fogják mondani, hogy hímsoviniszta és bunkó, mások viszont túl általánosítónak gondolhatják. Megint mások meg háborogni fognak, mivel magukra ismertek az egyik pontban és azt nagyon nehéz elviselni. Essünk is túl rajta.

Jézus csaja

A köznyelvben szentfazéknak is nevezik őket. Ő az, aki úgy érzi erkölcsileg magasabb szinten áll, ezért –ha nem is mondja ki- érzed, hogy kissé lenéz és szánja a te bűnös életmódodat. Nem iszik, mert egészségtelen és nem nőies dolog, de közben csak attól fél, hogy részegen még a végén megtenne valami olyat, amit mindig is elítélt. Pedig mostanában egyre több olyan gondolata van, ő sem érti miért. Szerinte az ördög kísérti, pedig valószínűleg azok a fránya hormonok lesznek azok. Kedves mindenkivel, de néha vannak mélypontja, amikor nem bírja tovább és görcsös sírásban esik valaki vállára. Annyi rossz dolog van a világban, miért hagyja ezt az istene? Mióta megtalálta Jézust, már nem szexszel, mivel házasság előtt nem szabad (pedig sok esetben már nem szűz), a barátja meg van akkora idióta, hogy nem hagyja ott még azzal a lendülettel, amivel megérkezett a kínos családi vacsorára, ahol vele mondatják  el az asztali áldást.

Díszcsaj

Ha épp nem a konditeremben, fodrásznál, pedikűrösnél vagy a fürdőszobában van, akkor az okostelefonján lóg. Nem sok alkalmazás van rajta, azok is valami fitneszhez kötődő programok, meg persze a facebook és az instagram. Barátnőivel szereti kibeszélni a többi nőt, a többi nővel meg a barátnőit. Inkább a pénzes alakokra bukik, de a hatalom az, ami igazán vonzza egy férfiben. Az értékrendje is kissé torz és ha akarnád sem tudnád megérteni. Az önértékelése a béka feneke alatt van, mivel az igazi erényének a mindig tökéletes kinézetét tartotta. Ha rosszabb napja van, vagy valami nem tip-top rajta, az egész napja el van rontva. Szeret vásárolni és az ágyban is tudna laza lenni, de mégsem engedi el magát. Végig azon jár az esze, hogy vajon elég vonzó-e és, hogy melyik pózban néz ki a legelőnyösebbnek. Orgazmusa csak részegen van.

Svindler

Elsőre lazának és jófejnek tűnik. Sőt akár másodikra is. A csalás akkor lepleződik le, amikor már nyeregben érzi magát. Bár lehet nem is tudatos átváltozás ez, inkább csak te ismered meg egyre jobban, ahogy az idő szalad. Kiderül, hogy mégsem olyan laza, mint aminek tűnik. Elkezd féltékenykedni, és számonkér, ha egy másik nővel találkozol, majd bevágja a hisztit. Legrosszabb esetben még manipulálni is próbál, miközben ő maga azt csinál amit csak szeretne. Barátaid említik, hogy ezt nem kéne erőltetni, de te nem akarod beismerni, még magadnak sem. Mint amikor veszel valami drága cuccot, amiről kiderül, hogy nem is érte meg az árát, majd próbálod magadnak bizonygatni, hogy mégis. Így megy ez vele is, de amikor kiderül, hogy nem nyeli le minden világos lesz hirtelen. Most nagyon bölcs szavak jönnek, jegyzeteljen mindenki. Egyfelől oké, hogy egy nő nem nyeli le minden jött-mentnek, de akivel eljut odáig az elméletileg már nem jött-ment, különben miért jut el vele odáig? Ha meg valaki már a barátjánál is ódzkodik ettől, az mélyebb problémákra utal. Azzal tuti van valami zavar, amit meg kéne oldani. De a lényeg, hogy ő nem nyeli le. Se azt, hogy múltkor véletlenül összefutottál az exeddel egy buliban és elcsevegtetek valamiről. Jobb neked nélküle.

Zajszennyező

Többet beszél, mint ahány gondolata van, így egy idő után vagy önmagát ismétli, vagy felesleges és értelmetlen dologgal tölti ki a hézagot. Utálja a csendet és minden erejével azon van, hogy elhárítsa maga körül ezt a veszélyt. Viszont másokat már nem szeret annyira hallgatni és csak arra vár, hogy mikor veheti át újra a gyeplőt. Csak jusson eszébe valami, ami egy hangyányit a témába kapcsolódik és hadd ontsa újra ő a szót. Mivel folyamatosan beszél, hamar kifogyna az izgalmas sztorikból, ha lennének neki. De persze nincsen egy sem. Az ilyen típus nem a tettek embere, de még csak nem is nagyszájú. Beszélni csak a semmiről szeret, azt viszont végtelenül. Ha valami komoly dolgot kéne megoldani (például kiállni magáért vagy másokért) akkor vagy elhallgat, vagy elkezd ok nélkül magas lóról beszélni. Szeretnek unalmas dolgokat is megkérdezni, és indokolatlanul részletesen beszélni róla. Sokat traktálnak, olyan részletekkel, amiknek a vonatkozásait nem ismered, olyan szereplők háttértörténeteivel, akiket sosem láttál. Levegőt nem a szájukon keresztül veszik, hanem valószínűleg egy külön nyílás fejlődött ki erre a célra. Sokszor csapatokban vadásznak, de szerencsére messziről fel lehet ismerni őket az idióta vihogásukról. Az ágyban kussban vannak, egy nyögést sem adnak ki.

Könnyű préda

Rajong érted, imád, minden szavadat elhiszi. Ez már önmagában is elég faroklohasztó, de nem csak veled van így, mindenkinek elhisz mindent. Nem akarod bántani, túl ártatlan hozzá, meg nem is érdemelné meg, de akkor sem lehetsz az apja, az apja helyett. Persze a filmekben van valami bája a gyermeki naivitásnak, de a való életben csak óriási pofonok tengerébe vezet. Nem akarod te adni az elsőt, de a világba sem mered így visszaereszteni. Pedig nem a te felelősséged, valahogy mégis eléri, hogy annak érezd. Igazából az a baj, hogy te magad sem bírod vele hosszú távon, mert egyfelől nem túl erős és izgalmas személyiség, másfelől meg annyira rajong érted, amennyire te sosem tudnál érte. Így meg nem lehet jövője az egésznek. Ezért nem szeretem a rajongó csajokat sem, mert ilyenné vállnak a kedvencük társaságában. Pedig sokkal vonzóbb, ha egy nő kiáll magáért, saját véleménye van és nem könnyű megszerezni. Na ő nem ilyen, pedig nem ribanc. Csak egy olyan világban él, ami sosem létezett és erről senki sem mer szólni neki, pedig minél később tudja meg, annál nehezebb lesz megemésztenie a dolgot, és annál többet öl ki majd az egyéniségéből.

Pelikán

Imád enni, legszívesebben egész nap tömné az arcát. Ha túl van a reggelin, akkor már az ebéd jár a fejében, sőt azt is tudja már mi lesz a vacsora. Ha megfigyeled a legtöbb történet, amit mesél, általában tartalmaz valamilyen kajához kapcsolódó mozzanatot. Vagy pizzára vártak, vagy gyrost ettek valamilyen ponton a történetben. Az étel leírása sokszor túlontúl részletes és hosszú lehet. Mondani sem kell, hogy nem egy nádszál a hölgy. Elhízott, sokszor eléggé aránytalanul. Ennek ellenére nem érzi, hogy neki le kéne fogyni, és az sem segít, hogy a komplexusos perverz pasija (ha van) nem mondja meg neki ezt, sőt sokszor dicséri is milyen szexi. Pedig nem az, de emiatt szépen lassan maga is elhiszi, és elkezd rosszalló megjegyzéseket tenni a vékony lányokra. Csak a kutyák játszanak csontokkal, a pasik szeretik, ha van mit fogni és hasonló modoros frázisokkal szokott élni. Ha mégsem hatalmasodik el ez az indokolatlan önbizalom, akkor olyanokat mond, hogy csak a belső a fontos, csak az számít. Persze ez egyfelől nem igaz, másfelől meg úgy sem állna jobban a szénája.

Cybergrupie

Blogot ír az életéről, twitterezik (angolul), facebookozik, tumblizik, instagrammon pózol, válaszol a sok kérdésre ask-on és még ki tudja hány platformon van fent. Azt állítja, hogy a Led Zeppelin a kedvenc zenekara, de 30 Second to Marsot sokkal többet hallgat. Azt akarja elhitetni, hogy James Dean a kedvenc színésze, de megindokolni nem tudná miért. Alig látott tőle valamit, de úgy gondolja van valami, amit nem tud, úgyhogy inkább imádja. Rock’n’roll életet él állítása szerint, mert imád cigizni és ismer pár tagot egy sokadrangú pesti underground bandából. Szeretethiányos, ezért megpróbál minden figyelmet begyűjteni, amit csak internet szerte lehet. Még ha van is pasija, akivel állítólag nagy a szerelem is órákat van fent a különböző honlapokon, hogy megkapja a neki járó figyelmet. Őrültnek tartja magát, mert egyszer részegen és meztelenül fürdött a Balatonban. Amúgy értelmes és laza csaj, sőt kifejezetten vonzó. Még kellemes társaságnak is mondható, barátaitól is elég figyelmet kap, de valamiért ez nem elég neki. Valamiért úgy érzi mindenkinek bizonyítani kell, hogy ő mekkora lázadó és szabadszellemű egyén. Pedig ezzel csak az ellentét sugározza világszerte. Igazából olyan mint én, csak lányban.

Árnyék

Csendes, visszahúzódó, szürke kisegér. Visszafogott a baráti körében, és még annál is visszafogottabb a munkahelyén. Szerényen öltözködik, szerényen viselkedik, miközben az igaziról álmodozik naphosszat. Ez a fajta megszeppentség már olyan mértékű, hogy bizonyos szögből tekintve kifejezetten életképtelen egyén. Inkább továbbmegy a busszal, mint hogy szóljon a mellette ülőnek, hogy le akar szállni. Van egy srác a munkahelyen, aki tetszik neki, de valamiért nem akar feltűnni az illetőnek. Pedig ő egyszer köszönt neki az ebédlőben, miközben vártak a sorukra az automatánál. Hetekig gyűjtötte a bátorságot. Van valami furcsa hobbija, ami általában ékszerkészítés vagy valami hasonló. Persze ő nem akart mindig ilyen lenni, de valahogy mégsem jött el a nap, amikor végre összeszedi magát, és egyre kevesebb az esély rá. Szomorú történet az övé.

Professzor

Mindig mindent tud. Szerteágazó és mély az ismerete, legalábbis úgy érzi. Még ha csak valami kétes cikkre emlékszik is ködösen, amit sok éve a neten olvasott, még akkor is ragaszkodni fog az igazához és az életét tenné arra, hogy az bizony úgy van. Ki tudja, talán ő maga is elhiszi. Mindig látja mi a baj, imád párkapcsolati tanácsokat osztogatni, akár olyanoknak is, akiket nem ismer. Az persze nem baj, hogy a sajátja nem működik, már ha éppen van. Imád beleszólni mások beszélgetésébe, még akkor is, ha nem tudja pontosan miről beszélnek a felek. Kialakult véleménye van olyan dolgokról is, amiről még sosem halott. Ő csak jót akar, nem tehet róla, hogy körülötte mindenki idióta és nem hallgatnak rá. Ha valami úgy történik, ahogy jósolta örökre ezt fogja felhozni érvnek és jobban szereti azt hajtogatni, hogy én megmondtam, mint vigasztalni a barátnőjét. Szeret kioktatni idegeneket, amit mérhetetlenül tudálékos hangnemben tesz idegesítő kézmozdulatokkal kíséretében. Részegen néha elkezd sírni, aminél kevesebb idegesítő szokás van. Szerinte ő a legjobb, gyakorlatban borzasztó az ágyban.

Értékrendőr

Nem győz felháborodni a mai világon. Ezt mégis hogy képzelik, azt mégis hogyan gondolják. Vérlázító, botrányos, hallatlan, ahogy a mai fiatalok gondolkoznak. A legtöbb dolgot károsnak és félrevezetőnek gondolja az interneten, amit sokszor kommentek formájában szóvá is tesz. Nem érti még, hogy nincs ez a film és az a videojáték betiltva. Ha rajta múlna, nem lenne erőszakos vagy szexuális tartalom se a tévében, se az interneten. Ha ez a hozzáállás elhatalmasodik, akkor felnőttkorban különösen durva verzióját kapjuk. A gyerekének semmit sem szabad, mert a mai világban minden azért van, hogy őt elrontsa. Ha tehetné mindent betiltana, amiben már egy fedetlen váll felbukkan. Az ilyen anyukák alapították az aggódó szülők szervezetet Amerikában (PTC), amik mindenbe belekötnek és már olyanokért jelentenek fel, ha egy dekoltázs túl nagy egy újság címlapján. Szexelni már rég nem szexelnek, ezért kell máshol kiélni a felgyülemlett feszültséget. Amíg csinálták, addig a szado-mazot részesítették előnyben.  Egy rakás klubban és szervezetben vannak benne, amik egy rakás jogért és betiltásért harcolnak. Ők talán a legidegesítőbbek mind közül.

Minden bizonnyal ezt a cikket is legszívesebben betiltanák.