A Szabadnőműves

Ha valaki szociológus, akkor most itt a remek alkalom egy tanulmányra az internetről, mert a Ki mit tube körül zajló események többet elmondanak a virtuális világról, mint a legtöbb szakdolgozat, ami valaha készült a témában. Annyi finomság van itt, hogy nem is tudja az ember, hol kezdje az egészet. Szerencsére ez csak egy sokadrangú blog, úgyhogy nem vár el tőlem senki tanulmányt. De azért majd megpróbálok okosnak tűnni.

Először is szögezzük le, hogy ez egy remek kezdeményezés. Lehet szidni sok dologért, de mint minden első alkalom, ez egyben tesztelés is. Ha évről évre folytatódik, akkor idővel nyilván sokkal profibb lesz. Jó dolog, hogy egy ilyen ötlet zöld lámpát kaphatott itthon, de sajnos a magyarok szemében a tehetségkutatók még mindig valami ördögi mágiának tűnnek a gonosz média szolgálatában. Nem mintha ezen a megítélésen sokat segített volna a két kereskedelmi tévé tehetségkutató dömpingje, de ez egy alapvetően remek dolog és itthon kicsit méltatlanul lenézett. Amerikában kicsit nagyobb a nívója a dolognak, de nem is kell olyan messzire menni, mert ott van Izlandon a Bandák Csatája, amiből rengeteg tehetséges és egy-két esetben azóta világhírű zenekar mutatkozott be. Szóval lehet ezt jól.

Nem az én reszortom megítélni, hogy a Ki mit tube jól csinálja-e, de ez egy új dolog mindenkinek és ekkora ellenszél mellett, kevesen tudnák jobban kivitelezni. A magyar internet mégis halálra van sértődve, pedig kevés dolog áll rosszabbul az internetnek, mint a sértődés. Dühöngenek, nyavajognak, és karba tett kézzel, mérges tekintettel ülnek a sarokba, mint valami óvodás. Azt mondják, hogy az internet csak az övék és mit keres itt a csúnya gonosz mainstream közeg. Persze a zsűriben van pár tévéből ismert alak, de a kezdeményezés mögött akkor is egy olyan honlap áll, ami azért messze van a mainstreamtől. Az internet meg mindenkié, ezt illett volna már megtanulni. Attól, hogy valaki eleget pofázott unalmas vlogokat az életéről ahhoz, hogy legyen pár ezer feliratkozója, még nem az övé a youtube.

Kicsit olyan az egész, mintha az oviba új gyerek jött volna és mivel újdonság, egy pár napig róla beszél a többi gyerek. Na ez nem tetszik azoknak, akik eddig keményen küzdötték fel magukat a ranglétrán, olyan kemény és megerőltető dolgokkal mint, hogy rosszalkodtak alvási időben. Ezért egyik nap odamennek és a sárba lökik a gyereket, jelezve, hogy itt nem látják szívesen. Ezzel az egésszel az a baj, hogy az ovisok azt nem vették észre, hogy lehet az a gyerek tök jó fej, de ha mégsem akkor meg úgysem lesz népszerű, nem kell tőle félteni a helyüket.

itt egy összefoglalás a versenyről

A következő, ami mindig nagyon megdöbbent, hogy az internet mennyire sértődékeny és elvakult. Történt, hogy Dancsó Péter, az ország egyik legismertebb Youtube-osa felötlött egy videót. Nyilvánvalóan viccből, ez lejött mindenkinek. Nem ő a kedvencem itthon, de nem is utálom, sőt ez a videója kifejezetten jó paródia volt, még úgy is, hogy ezzel 14-re csökkentette a továbbjutásra esélyesek számát. Mondik Noémi meg kifejezte nemtetszését a videót illetően. Persze lehet mondani, hogy kissé túlreagált egy viccet, de azért tragédia nem történt. Nyilván Dancsó sem fog összeroppani ettől, biztos hallott már cifrábbakat is. Ami viszont ezután történt az olyan, mint egy zombiapokalipszis, ahol minden zombi a Noémit akarja megenni. El lett küldve minden rokonába, el lett hordva mindennek ő és az egész munkássága. Le lett szavazva minden videója és fenyegetést is kapott eleget. Őrület, hogy mennyire vérszemet kap ilyenkor egy-két ember, csak mert valaki rosszat mondott a kedvencéről. Ez az elvakult fanatizmus nem tudom mire vezethető vissza, de biztos nem egészséges hosszútávon. Ha Modor Tibi olvasói ilyen sértődékenyek lennének már a fél ország vérben ázna. De persze az interneten mindenkinek nagy a szája. Igazából erről hosszan lehetne értekezni, de már volt erről itt szó. Aki sértődékeny és könnyen felháborodik annak nem való az internet. Annak sem.

Arra is folyton emlékzetet minden tehetségkutató, hogy az emberek nagy részének mennyire nincs önkritikájuk. Egyszerűen nehéz elhinni pár dolgot, amit látunk. Nyilván van, ami poén, de a nagy része tényleg komolyan gondolta. Pedig pont magán a Youtube-on lehet megnézni mindenből, hogy milyen az amikor valaki jól csinál valamit, és szépen hozzá mérni a sajátodat, de az emberek egy részének olyan szinten elgörbíti a teret a szubjektivitásuk, hogy minden épeszű kritika kikerüli őket. Mással nem lehet magyarázni ezt. Nem egyszerűen rossz, ezzel nem lenne baj. De úgy gondolja, hogy ezzel érdemes elindulni egy tehetségkutatón. Ha szerencséje van annyira szörnyű lesz a végeredmény, hogy az már gyöngyszem kategóriába esik. Az már másik kérdés, hogy ő erre rájön-e. Az internet néha szereti rárakni a császár új ruháját a bolondokra és szegények párák még az is lehet, hogy el is hiszik. Tapsnak hallják a nevetést.

Még ezernyi dolgot lehetne leszűrni ebből a versenyből, de álljon itt utolsó gondolatnak az, hogy kissé csalódtam a magyar internetben, és még csak nem is fenti indokok miatt. Ezekre lehetett számítani. Inkább azért szomorkodom, mert mindezek ellenére sok jót is el lehet mondani erről a terepről. Például azt, hogy az internetenél kevés kreatívabb hely van, mégsem termelt túl sok minőségi vagy kiemelkedően jó produkciót erre a versenyre. Pedig a sok szennyből mindig van pár kiemelkedő dolog. A zenei produkcióktól tekintsünk el, mert hiába vannak egész jók, én -zenész létemre- örültem, hogy végre egy új műfaj mutatkozhat(na) meg itt. Persze lehet zenei előadással is indulni, de én ide többet várnék. Nem véletlen nem zenei tehetésgkutató ez. Jó lenne pár ütős dolog, aminél nem csak dísznek van a kép, hanem nélkülözhetetlen eleme, ha már videós vetélkedő ez. Így egyelőre -jobb híján- Puzsér Róbertnek szurkolok.

De van még majdnem két hét, remélem az internet rám cáfol hamarosan. Én lennék a legboldogabb.

Nagyjából vége a nyárnak. Szomorú, de így van. Viszont vége a blog nyári szünetének is, úgyhogy a Szabadnőműves blog visszatér, most:

• 10%-al több helyesírási hibával
• 20%-al több polgárpukkasztással
• 30%-al több Hartay Csaba hatással
• 40%-al több öniróniával
• 50%-al több szexszel
• 60%-al több Modorosblog inspirációval
• 70%-al több szarkazmussal
• 80%-al több komolytalansággal
• 90%-al több szubjektivitással
• és 100%-al több százalékban kifejezett ígérettel

Ha lenne egy jó szlogenje a blognak, most azt raknám ide egy felkiáltójel kíséretében. Ha lenne, megtenném. Így viszont marad annyi, hogy üdv újra mindenkinek, hátha valaki még emlékszik mi ez.

Nagy inspiráló szavakat vagy izgalmat és kalandot ígérő feltüzelő mondatokat még ide lehet képzelni. Vagy akár egy frappáns befejezést is.

Jó étvágyat!

Várj, várj. Még megrágom, lenyelem. Köszönöm. Még a következő falatot a számba se vettem, de már jön az újabb. Köszönöm. Lehetetlen így rendesen enni, és amúgy is miért kell minden arra járó embernek elmondani ezt? Ha nem lenne jó étvágyam, most nem ennék. Nincs szükségem jókívánságokra egy ebéd elfogyasztásához, csak szeretném kussban megenni a kajám, nem kell hozzá áldás. Ide se nézz, sétálj tovább.

Az ajtó

Előre kell engedni a nőket itt, előre kell menni ott. Tényleg olyan fontos ez? Egyenlőség meg minden, de ez mégis megmaradt, pedig csak egy ajtó. Tökmindegy ki ér be az épületbe egy másodperccel hamarabb és már a kocsmák sem rejtenek akkora veszélyt, hogy előre kelljen menni. A kocsiajtót sem mi nyitjuk már, a széket sem húzzuk ki, mindenki meg tudja oldani magának. Amerikában még a ló túloldalára is átestek, mert van aki ezért már perel szexuális zaklatás címszó alatt.

De itt még bunkóság nem figyelni. Szarakodjunk inkább, hiába állok a liftajtó előtt, félre kell húzódni, hogy a hölgyek előbb bemehessenek. Már rég bent lenne mindenki, de még a sorrend alakul épp ki. Vagy amikor két férfi áll az ajtó két oldalán. Te gyere! Nem gyere csak! Na gyere! Csak utánad! Pedig ez csak egy ajtó, aki közelebb van az essen túl az egészen, nem kell az időhúzás. Bemegyek én, figyeld. Hoppá, erre nem számítottál.

Köszönéskényszer

Nem fontos állandóan köszönni mindenkinek. Bejön a munkahelyre és minden blokknak odaköszön, majd ugyanezt hazafelé is. Úgy érzi fontos mindenkit üdvözölni egy több száz fős munkahelyen, miközben a tizedét sem ismeri. Köszön kint az épület előtt, köszön reggel a kávézóban is. Azt sem tudod ki ő, csak azért ismerős az arca, mert állandóan köszön. Ugyanez az általános helyzet a liftekben, beszállás hello, csend és búcsúzás. Tényleg nagyon fontos. Nem bírnám ki nélküle.

Egészségedre!

Igen tüsszentettem, kit érdekel? Mit foglalkozol vele? Nem lehetne ilyen apróságokkal nem törődni? Már nem lehet egy tisztességeset prüszkölni anélkül, hogy ne kelljen megköszönnöm valakinek a dolgot. Ez olyan, mint az ásítás, böfögés, fingás. Így működik az ember, nem kell erre külön illem. Ha beteg az ember télen, vagy allergiás külön öröm egész nap a jobbulást és egészségedrét hallgatni. Meg sem hallod inkább egy idő után. Hapci – egészségedre – köszönöm. Hopp még egy, hapci – egészségedre – kösz. Hapci – egészségedre. Be lehet fejezni, nincs dolgod?

Magázás

Tudom a tisztelet jele, persze. Miért is tisztelem? Ja igen, mert öreg vagy mert magas beosztású. Nyilván ez nem jelent semmit, öreg bárki lehet, azzal még nem jár szükségszerűen a bölcsesség. A másikhoz meg mi közöm, nem az én főnököm. A megbecsülést ki kell érdemelni, és ha valakit annyira tisztelek, akkor nem ezzel fogom bizonyítani. Ennél sokkal értelmesebb módok is vannak a kimutatására. Aki normális, úgyis felajánlja a tegezést, legalább is ez a tapasztalatom. Ideje lenne végleg elhagyni ezt a megkülönböztetést. Ne így kelljen tisztelegni.

A legrosszabb az, aki fent hordja az orrát, és szinte kéri, hogy őt magázzák. Már csak azért sem fogom, ki vagy te? Bezzeg te mindenkit letegezel, nem is kell fiatalabbnak lennie, elég ha lejjebb van ranglétrán. Nem vagy szimpatikus, nem ismerlek, te is letegeztél, úgyhogy ne haragudj. Micsoda bunkóság, tudom. De aki ilyeneken háborog azt nem tudom tisztelni, ez meg ugye a tisztelet jele, szóval…

A punk

Ők az egyik legidegesítőbb csoport. Persze tudom, hogy eredetileg a punkok lázadtak és felháborítottak, eszmékkel maguk mögött, de azok az idők elmúltak. Már nem háborodunk fel egy nagy rózsaszín punk sövényen, maximum megjegyezzük magunkban, hogy milyen elképesztő ronda az illető. Az ő dolga amúgy is, ha neki tetszik, hát nézzen ki, ahogy akar. Nem ez a lényeg, nem ettől lesznek idegesítőek. Arról a csoportról van szó, akik ennek a jobb napokat megélt kultúrának az utolsó hátramaradt harcosaiként már szinte semmit sem őriztek meg az eszmékből csak külsőségeket és egy eltorzított változatát az ideáknak. Ott vannak a koncerteken, ott vannak a fesztiválok bejáratánál és kéregetnek. Olykor szerintük viccesen, olykor csak szimplán tolakodó módón, miközben a többi fajtársuk ott ül mögöttük az árok szélén és járatják körbe a kannásbort valami műanyag üvegben. Szerintük baromi intelligensek, de egy valóban intelligens ember elképzelni sem tudja, hogy gondolhatják ezt komolyan. Kérnek a sörödből egy kortyot, legyél már olyan jóarc. Nem vagy.

A passzív csöves

Való igaz, hogy vannak, akik nem önhibájukból kerülnek ilyen pozícióba, ahogy olyanok is vannak, akik nem a lustaságuk miatt lesznek kövérek, de ezek száma elenyésző, kivétel meg mindig van. Ennyi erővel semmiről sem szabadna rosszat mondani, mert valakit mindig meg fogunk sérteni jogtalanul. Meg én amúgy is azt az iskolát vallom, hogy csak az sértődik meg, aki úgy érzi, van igazság a dologban. A sértődés az elismerés első lépése. A lényeg, hogy tömve van a város az ilyen fazonokkal, és nem túl szép látvány egyikőjük sem. Ott laknak az aluljárókban, a buszmegállókban, az elhagyott telkeken. Többnyire ártalmatlanok, mert maximum egy kis mekis pohár van eléjük kirakva, amibe pénzt várnak, szóval inkább az szépérzetedet és az orrodat bántják, de azt szinte folyamatosan.

Az agresszív néni

Korán útnak indulnak, hogy mindenütt levadásszák a legjobb akciókat. Persze sok más kortársuk van így ezzel, de ők ezt minden nap egy harcnak élik meg. Tolakodnak a buszon, nem várják meg a metrón, hogy leszállj, már nyomulnak is befelé Hangosan panaszkodnak a mai világra, ha valami nem úgy van, ahogy ők akarják. A táskájuknak a bkv-n egy külön szék kell, még akkor is, ha tömve van a busz. Kívül ülnek, nehogy valaki le tudjon ülni. Három megállóval hamarabb felállnak, és eltolakodnak az ajtóig, hiába fog mindenki leszállni ott. A legelvetemültebb típusuk már csak szimplán gonoszkodik a többi emberrel, mert megteheti. Benyomja a liften az összes gombot és gonoszan rád mosolyog. Nem tudod, hogy sajnáld őt vagy mérges legyél rá, hogy ilyenekben leli örömét. Ékes bizonyítékai annak, hogy a kor nem jár feltétlen bölcsességgel.

A hittérítő

Isten, Jézus, Jehova, vagy egy nagy tüsszentés teremtette az egész világot, egyre megy. Odajönnek és meg akarják váltani a lelkedet. Azt gondolják, hogy ők rájöttek valamire és a te szemedet is fel akarják nyitni. Nem rosszindulatból, ők maguk is elhiszik, hogy a jó ügy nevében cselekednek, ezért nehéz rájuk mérgesnek lenni. Épp ésszel nem lehet követni azt a sok előírást. Nem ehetsz húst, nem ünnepelhetsz, nem nézhetsz pornó- és horrorfilmeket, nem szeretkezhetsz, csak gyereknemzés céljából, ha meleg vagy fojtsd magadba és így tovább. Igazából a legjobb az lenne, ha otthon ülnél, egész nap imádkoznál és fénnyel táplálkoznál, amíg szép lassan halálra nem unod magad. Nem értik meg, hogy a vallás mindenkinek a magánügye és, amúgy sem nem érdekel, hagyjál békén a hülyeségeiddel.

A régi ismerős

Hmm, ismerős arc. Ja megvan. A francba, észrevette, hogy észrevettem. Sebaj köszönök és megyek tovább. Sosem voltunk olyan jóban, hogy beszélgessünk. Felém jön, ne már. Mi a neve? Mi a neve? Sehogy sem rémlik. Megáll. Miért áll meg? Hello… Hello. Hogy vagy, mi van veled? Velem sincs semmi. Az jó. Hmm. Igen, igen. Hmm. Nem. Aha, nagyon érdekes. Hmm. Igen én is sietek. Igen lesz ez az izé, így is késésben vagyok. Hát persze mindenképpen, egyszer úgyis összejön. Jól van neked is minden jót. Én is örülök, hogy összefutottunk. Viszlát. Na ez is megvolt, mindig elfelejtem milyen kínos ez. Ja igen, így hívták. Mindegy, mire az utca végére érek úgyis elfelejtem.

A csiga

Szép lassan felpakol a szalagra, nem siet. A fizetést sem sieti el. Kártya, nem mégis van aprója. Vagy legyen mégis kártya? Kéri az akciós matricát, hogy aztán a kredencen porosodjon örökre. A lényeg, hogy ingyen van. A bankban sem igyekszik sehova. Te jössz utána és rögtön tudod, hogy itt leszel egy darabig. Sok kérdése van, de a válaszokat sehogy sem érti meg. Mindent szép lassan elmagyaráznak neki, de még mindig nem érti. Az utcán lassan csoszog és cikk-cakkban jár, mintha előre tudná, honnan akarod megelőzni. Nem siet a zöldségesnél, mindent ötször átgondol, és amikor fél óra sorban állás után rá kerül a sor a kávézóban, akkor kezd el gondolkozni, hogy mit is kér. Általában mindig előtted bukkannak fel, amikor tényleg sietsz valahová.

A részeg

Hangosak és össze-vissza dülöngélnek, nem kímélve se gyereket, se nagymamát. Több fajtájuk van. Az egyik csoportos alfajuk a részeg tinédzser és egyetemista csoportok, akik vagy buliba mennek, vagy onnan tartanak hazafelé. A különbség, hogy az utóbbi esetben van köztük egy-kettő aki már alszik, vagy lehány téged. Leggyakrabban az éjszakai járatokon fordulnak elő és nem győzik túlkiabálni a másikat. A második típus a kissé lecsúszott felnőtt egyedek, akik énekelnek és be-be borulnak egy villamos sínre. Odajönnek, tanácsokat osztogatnak, nem hagynak békén. A legrosszabbak mégis mind közül, akikből ilyenkor az agresszió tör elő felszínre. Kötekednek, fenyegetnek, mert övék a világ. Mindig van egy haverjuk, aki elmondja, hogy amúgy rendesek csak most ilyenek, ne haragudjunk. Na gyere Laci, hagyjad őket, gyere na.

A zakkant

Magukban beszélnek és zavart tekintettel fel-fel néznek. Sokszor hangosan vitatkoznak a levegővel. Hallja az egész busz, de mindenki úgy tesz, mintha nem vennék észre, nehogy odajöjjön. Nem hiányzik senkinek. Nem tudod eldönteni, hogy ártalmatlan-e. Nem lehet. Az ilyen ember nem kiszámítható és racionális, úgyhogy te is óvatos vagy vele. Arrébb ülsz, félre nézel, továbbmész. Jobb az ilyet nagy ívben elkerülni, biztos, ami biztos.

Az aktív csöves

Ők nem csak ülnek és várják a csodát, hanem tesznek is érte. Odajönnek, hogy nincs-e apróm. Nincs. Neked nincs. Ha mindenkinek adnék pénzt, aki Budapesten kéreget tőlem egy nap, akkor elfogyna, mire hazaérek. Miért adnám oda? Én dolgozom érte, most is épp munkából jövök, ő meg elvárja, hogy csak úgy átnyújtsam neki egy részét a mai betevőmnek. Ha felesleges pénzem van, sokkal értelmesebb jótékonyságokra fordítom, nem arra, hogy kis műanyag pohárban árusított feleseket vegyen. Tudom, arra a műtétre gyűjtesz. Arra gyűjtöttél már öt éve is. Emlékszem, mert látom minden nap. Nagyon hiteles, egy percig el is hittem. Nem tudom mi lenne, ha mostantól senki nem adna nekik pénzt. Elkezdenének lopni vagy muszáj lenne összeszedni magukat? Sosem tudjuk meg. Valaki mindig ad, és akkor mindek dolgozzanak, ha dolgozik helyettük a többi ember szánalma is.

A politikai aktivista

Itt egy szép pártos toll, itt egy szórólap. Csak írd alá ezt, meg hallgasd meg ezt. Nem érdekel? Nem baj, azért figyelj csak. Ez az ígéret, az a statisztika. Az ország érdeke, a te érdeked. Mentségükre legyen mondva, hogy a legtöbbjük nem agresszív, mert ha nagyon erőltetné, mert akkor az rossz fényt vetne a pártjára. De ettől még kedvelni sem fogod. Eleget látod a plakátokat, és a folyamatos politikai témájú cikkeket, rosszul vagy már az egésztől. Csak legyen már választás és tűnjön el ez az egész felfordulás és négy évig eszedbe se jusson, hogy ilyen is létezik.

Az utcai DJ

Jaj de nem hiányzott. Nem hiszed el, hogy ilyen emberek még léteznek. Berakta a zenét a telefonján és maximumra hangosította. Legszívesebben kitépnéd a kezéből a készüléket és a közeledő villamos kerekei alá dobnád, de nem teszed. Persze hiába rakott be valami ócska mulatóst, úgyse hallja, mert ordibál. Egy szám sem megy végig, már jön a következő. Ez szerinte sokkal jobb, bár te nemigen hallod a különbséget. Kéne valami nemzeti program, amiben ingyen fülhallgatókat osztanának az ilyeneknek, a nyilvános ízlésterror elhárítása érdekében. De amúgy sem használnák és amúgy sem érdemlik meg.

A perverz

Ha lennének még mutogatós bácsik, akkor ebbe a kategóriába esnének, de nem hallottam még, valódi esetről. Persze az nem azt jelenti, hogy nincs is. Főleg a hölgyek esnek áldozatul modern formájuknak. Kacsintanak, fütyülnek, ajánlatokat tesznek. Nem hiszem, hogy van olyan példa a világtörténelemben, amiben ezek az akciók sikerrel jártak, de mégis csinálják, így a pontos indítékukat csak ők maguk ismerik. A kifinomultabb, de kissé hátborzongatóbb fajtájuk sokkal negédesebb taktikát választ. Ismered valahonnan, például a munkahelyről. Nem szoktál vele beszélni, nem is a te korosztályod, mégis felajánlja, ha egyszerre indultok, hogy hazakísér. Nem kell, nem szükséges. Sebaj, ő akkor is jön. Nem érti a célzásokat a szituáció kellemetlenségére. Ha tehetné a lakásba is utánad jönne. Céges buliban két sör után már fogdossa a nőket, valószínűleg az anyjával él.

A legrosszabb

Ők azok, akikkel semmiképp sem akarsz összefutni. Sok korábbi csoportot is kombinálhat a személyiségük, hozzáadva egy jó adag pofátlanságot és agresszivitást. Odajön az aluljáróban, hogy adj pénzt és mikor elutasítod, elkezd lengetni valamilyen papírt és mérgesen elordibálja, hogy most engedték ki a pszichiátriáról. Ezt még el is hinnéd, de akkor sem adsz, már azért sem. Tovább követ, nem lehet lerázni, beléd köt. A többi járókelő úgy tesz, mintha nem is látná. Végre lehagyod, és azt reméled a metróba nem jön utánad, végtére is ellenőrök állnak a bejáratnál. Semmi baj, gond nélkül átengedik, rá se néznek. A te bérletedet sem szokták megnézni, de ez akkor is túlzás. Mondanám, hogy dísznek állnak ott, de ahhoz nem elég dekoratívak. Egy idő után lerázod vagy megunja, ezért másik áldozat után néz. Lehet majd újra visszatér hozzád, de nem dacból, egyszerűen csak nem emlékszik már rád. Másodjára is felkapja a vizet. Nem tudod elképzelni, hogy létezhetnek ilyen emberek.

De ez az egyik ára a városban élésnek. Több ember, több idióta, és egyikkel minden nap összehoz a sors.

Utáljuk, hogy korán kel kelni. Frusztráltak leszünk, ha hosszú a sor a boltban. Aggódunk a péntek esti randi miatt. Bosszankodunk, hogy vécé mellé is ment egy kis pisi, pedig ha van olyan dolog, amire nem lehet felkészülni, akkor az a duplasugár. Morgolódunk, ha a főnök megint nem becsüli meg a munkánkat. Szomorúak vagyunk, ha egyedül maradunk. Mérgesek vagyunk, ha bunkó velünk a pincér. Letörtek leszünk, ha kikap a csapatunk. Feladjuk a reményt, ha sokadjára sem sikerül.

Pedig elég este az égre bámulni és ott van az igazság. Nem, nem istent kell keresni, egy másfajta válasz rejtőzik ott. Egy olyan hely, ami mellett a világunk legnagyobb problémái is nevetségesen jelentéktelen apróságoknak tűnnek. Nem számítanak, szinte nem is léteznek. Hát még a mi kis hétköznapi bajaink.

Felnézünk és azt hinnénk végtelen, pedig jelenlegi tudásunk szerint sem az. Van legalább 78 milliárd fényév az egész, ami számunkra igazából mégis egyenlő a végtelennel. A Naptól a fény idáig nyolc és fél perc alatt jut el, pedig az sincs túl közel. Ha mi is ilyen gyorsan tudnánk utazni, akkor is szerény százezer év kéne, hogy belássuk a galaxisunkat. Már az is felfoghatatlan nagy tér, pedig ez csak egy galaxis, és van még legalább 125 milliárd másik. Ezek olyan méretek, amit emberi ésszel nem lehet felfogni, és akkor ott van még egy másik tényező.

Az idő. Miközben frusztráltak leszünk öt perc várakozástól, jusson eszünkbe, hogy a világegyetem nagyjából 14 milliárd éve keletkezett. 5 milliárd éve alakult ki a Napunk, és 600 millió éve kezdett kialakulni a többsejtű élet, két és fél millió éve meg maga az ember és mindössze 12 ezer éve beszélhetünk a civilizációnk kezdetéről. Ha a világegyetem egy bolygó lenne, akkor mi azon egy pillanat alatt megszülető, majd elhaló aprócska kis sejt lennénk csak, és azon belül is csak egy-egy kis kvark vagyunk. Arányaiban még annyi sem igazából, de nem tudok kisebbet mondani. Persze majd ezt is megcáfolják egyszer, mert ki tudja biztosan meddig lehet bontani a dolgokat. Nehéz nem beleszédülni abba, ha mondjuk azt feltételezzük, hogy mindkét irányba végtelen sokáig mehet a dolog, úgyhogy inkább ne is feltételezzük.

Na de mi volt az idő előtt? Vannak rá teóriák, viszont nyílván senki sem fog biztosat mondani. Ott van például a húrelmélet, ami szerint a térnek sokkal több dimenziója van, amik közül néhány összefonódása indította el azt a folyamatot, amitől a világegyetemünk kialakult. Ez már a tudósoknak is egy homályos terület, nem hogy nekünk, egyszerű halandóknak. Ki tudja évek múlva mi lesz a legújabb felfedezés, és ki tudja azok majd megközelítik-e a valóságot. Mindenesetre kevés érdekesebb dolog van ennél, és talán sosem tudjuk meg mennyivel összetettebb és szerteágazóbb a világ annál, mint amit a már önmagában izgalmas és feltérképezetlen galaxisokban milliárdjaiban sejthetünk.

Persze a mi világunk sokkal korlátoltabb, mi be vagyunk zárva egy bolygóra, egy városba, egy irodába. Nem old meg semmit, ha ezen merengünk. Nem lesz kész a jelentés holnapra és a rezsi kitermelésében sincs hasznunkra. Mégis talán nem árt néha emlékeztetni magunk, hogy sokkal több van odakint, mint amennyit látunk és meg is szakadhatunk, nem tudjuk a legkisebb mértékben sem befolyásolni az egészet. Akkor mégis mi értelme? Mit csináljunk? A válasz nagyon egyszerű. Élvezzük, és lehetőleg élvezzük anélkül, hogy másokat ebben akadályoznánk. Ennél értelmesebben nem nagyon lehet eltölteni azt a pár pillanatot, amit életnek ismerünk.

Aztán egyszer ezt is meg fogják cáfolni, nem kell félni.